Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
JELES NAPOK SZOKÁSHAGYOMÁNYÁBÓL
a perifériáján, az egyes ember tudásában pedig attól elválaszthatatlanul jelennek meg. Az úrnapi ágat a káposzta közé szúró, ezzel bizonyos prevenciót végrehajtó bodrogközi ember számára nem válnak el a népi vallásosság különböző szintjei, ugyanannak a műveltségnek a részeként jelennek meg a mindennapi élet gyakorlatában. II. A KARÁCSONYI ASZTAL KÖRÜL A folklórkutatók mindig nyomatékosan hangsúlyozzák a vallási különbségek szerepét a különböző etnikumok, ill. műveltségi csoportok ünnepi szokásaiban, különösen akkor, ha azok egy településen élnek. 61 Van azonban ebben a problémakörben egy talán kevéssé hangsúlyozott szempont is: nevezetesen, hogy az ünnepekkor, esetünkben a karácsonyi vacsoránál nem csupán az egyes felekezetek különülnek el egymástól, hanem az egyes családok is bezárkóznak. Az ünnep nyitott, közösségi alkalmát a közös családi vacsora idejére a mikroközösség együttléte váltja fel, amelyek egyszerre élik meg az egész közösség szokáshagyományának sokgenerációs részleteit, s az adott család ugyancsak akár generációk alatt kiformált belső szokásrendjét. Ráadásul ez a keresztény karácsony megünneplésének az az időszaka - kora estétől az éjféli miséig -, amikor a hagyományos szokás- és néphitelemek leginkább szerepet kapnak, s amikor kifejezetten nagy számban jelennek meg a rituális cselekvések is. A szokások, esetünkben viselkedési normák is részben otthon tartják, otthonához kötik az ünneplő embert, más részük pedig - az előzőt erősítve - tiltja, kizárja a vendégeskedést, az idegenek, vagy akár távolabbi családtagok beengedését, „beavatását" a mikroközösség ünnepébe. Az elmúlt évtizedek változásai - egyebek mellett - ezen a ponton mutathatók ki. Jóllehet a karácsonyi vacsora ideje ma is a leginkább családi ünnepnek számít, ami még nagy távolságból is hazaszólította a családtagokat, ez az ünnepi kör már nem annyira zárt, mint a második világháborúig, vagy akár az 1950-es évek végéig. A változások másik nagy szelete az ünnepre való felkészülésben ragadható meg. A szigorú böjt, ami a római katolikus és görög katolikus embereket hosszú testi és lelki előkészületre szorított, az elmúlt évtizedekben feloldódott. Már a második világháború alatt is enyhült azzal, hogy az adventi időszakból egyre inkább csak a pénteki napokat böjtölték ki szigorúan, később pedig a böjt még tovább oldódott. Pl. a görög katolikus egyház felmentette a böjt alól a munkába járókat, külön engedményeket kaptak a különféle betegségben szenvedők, s egészében is egyre inkább az egyén vállalásává tette a böjt megtartását. Megfigyelhető az ünnep összeolvadása a különböző felekezetek között is. Azzal, hogy a Felső-Bodrogközben több településen nem volt temploma és/vagy lelkipásztora az egyes felekezeteknek, a különféle vallások követői rendszeresen eljártak egymás templomába. Fokozatosan szűnt meg a háború utánra a görög katolikusok két karácsonya is, az ünnepek struktúrája egyre egységesebb renddé szerveződött. A kisdobrai görög katolikusok, de máshol is, ahol nagyobb létszámban voltak a keleti kereszténység követői, még az 1920-30-as években a második karácsonyt (vízkereszt) is böjttel tartották. A többségi vallás befolyásolta a felekezeti kisebbség szokásait is. Pl. a szentmáriai reformátusok a második világháború előtt a nagy római katolikus ünnepeket megtartották: ők sem dolgoztak. Ha sürgős munka volt, pl. szénakaszálás, akkor délután már kimentek, de délig ők is ünnepet tartottak. 61 Vö. Ujváry Zoltán 1994. 39-48.
