Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
JELES NAPOK SZOKÁSHAGYOMÁNYÁBÓL
A jeles napi szokásokat az 1950-60as években a bodrogközi falvak cigánysága gyakorolta: átvették a betlehemezés és a kántálás (koledálás) szokását is. Elfogadásuk alapvetően különböző volt: sokan elfogadták az ő szokásgyakorlatukat, mások viszont egyértelműen elutasították azt, s nem engedték be a házukba az ünnepet köszöntő cigányokat. A vallásosság egészén át, az ünnepeket is befolyásolta a szocialista időszak politikai-eszmei hatása és elvárása. Sokan elmaradtak a templomból, bár gyermeküket általában még a politikailag bizalmi állásban levők is megkeresztelték - az első áldozás már inkább elmaradt. Amíg a második világháború előtt még a néhány hetes csecsemőt is elvitték az éjféli misére a katolikusok, az elmúlt évtizedekben azok látogatottsága is csökkent. Az idősebb generáció jobban megőrizte vallásosságát, a bodrogközi falvak népe ma is nagy számban istenfélő. Úgy tűnik számomra, hogy liturgiájában, szokásrendjében a görög katolikus vallásosság csorbult legkevésbé az elmúlt évtizedek alatt, s ők vétkezték le legkevésbé az ünnepek szokásait is. Meghatóan beszélt a hitről körtvélyesi ruszin adatközlőm, megemlítve a korok változásának megváltoztathatatlan tényét is. 62 „Jézus minket arra tanít, hogy mindenki imádkozzon. Pedig Jézus a zsidóktól származik! De ha valaki imádkozik az Istenhez, akkor még az a kő is, amire az ember mezítláb rálép, megüti a lábát, még az a kő is odébb megy, hogy a lábamat ne üsse meg. Éjfélkor mindenki ment. Még a két hónapos csecsemőt is felvették és vitték a templomba. Pedig nem volt kocsi, mint most! A nép jobban hitte az Istent. Az a szokások, amit mi itten beszélünk, mindig maradt, mindig maradt. Modernebb lett, már nem használ a régi. Már megint más. Új generáció nyől, új minden nyől, mindig marad, mindig marad. Ha valaki használ a régi, az is más már. Az ember ilyen szavakat, mint mi ketten beszélünk - hát ki is nevetnek érte!" Az 1989-90-es változások után - adatközlőim szerint - érezhetően megerősödött a vallási élet, lényegesen többen járnak templomba is, mint a korábbi évtizedekben. Megtelnek a templomok is az éjféli misére. Ez azonban nem változtat azon, hogy az elmúlt fél évszázad sok tekintetben átalakította a vallásosság tartalmát, formáját - bizonyos vonatkozásokban az egyház társadalmi szerepét, helyzetét is. Mindennek magam természetesen csak néprajzi vonatkozásaival foglalkozom az alábbiakban, bemutatva vizsgált falvaimből a karácsonyi asztal gazdag hagyománykörét. Ahol lehetséges, igyekszem megvilágítani a változások folyamatát és a felekezetek, ill. a különböző etnikumok közötti különbözőségeket is. Nem törekedhettem teljességre, ahhoz a falvak nagy száma sokkal kiterjedtebb gyűjtőmunkát igényelt volna; e problémakör önmagában is egy könyv tárgya lehetne. Karácsonyi vacsora A karácsony viliáján sorra kerülő cselekmények központjában az ünnepi asztal áll. Nem csupán az ételek elfogyasztása, hanem az asztal szertartásos megtérítése, az ünnepi abrosz és az arra - az alá - kerülő javak, az asztal alá és köré elhelyezett tárgyak csakúgy ezt a szerepet hangsúlyozzák, mint az asztalnál közösen végzett imádkozás. A katolikusok körültérdepelték az asztalt, úgy mondták el imádságukat. Falvaink egy részében a böjtöt szenteste is hústalan vacsora követte. Aszalt szilvából és más susinkából főzték a levest, utána bobájka volt mákkal, dióval, ritkábban túróval (Abara, Véke). Legáltalánosabb a káposztaleves fogyasztása volt, amit ugyancsak bobajka és sült tészták - káposztás vagy rizses béles, lekvárral és mákkal töltött 62 Buhaly Éliás 1926-ban született görög katolikus adatközlő.
