Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

ELTÉRŐ MŰVELTSÉGI JEGYEK TÜKRÖZŐDÉSE A FALUCSÚFOLÓKBAN

Aki a Felső-Bodrogközben gyűjt néprajzi anyagot, az nagyon hamar találkozik a Kisgéresről szóló anekdotákkal, csúfolókkal, s igen hamar feltűnik számára, hogy a tájon ez a szép, s igen archaikus református falu vonzotta magához a falucsúfolók, szólásformájú csúfolók, anekdoták nagy részét. Altalános megfigyelés, hogy az „elmaradottabb" falvak népét illeti a csúfolókkal, anekdotákkal legnagyobb számban a hagyomány. Úgy vélem, hogy Kisgéres esetében két, lényegében összefüggő tényezőt kell okként említenünk: a konzervativizmusnak tűnő erős hagyományőrzést, a hagyományokhoz való erős ragaszkodást, valamint a II. világháborúig szigorú endogámiát. Az idevágó, a géresiekkel kapcsolatos vélekedéseket igyekszem szó szerint idézni, mert adataim e vonatkozásban rámutatnak a falvak közötti kapcsolatokra, egymás megítélésére, a hagyományos értékítélet működésére, egyben a paraszti mentalitásra is ezek működtetésében. A vélekedések egyszerre egyértelműen elítélők és felmentők, magyarázatot keresők, amelyek a következő gondolatban már újra a negatív megítélésbe fordulnak. Sajátos etnopszichológiai jelenséggel állunk itt szemben, ami arra is választ ad, hogy olykor a nyelvterület egészén, vagy annál is tágabb, kontinentális méretekben elterjedt folklór történetek miként szervesülnek egy tájban és annak népében. Miként lesz egy általánosan ismert vándoranekdota - a bodrogközi tájban - egyértelműen kisgéresivé, olyannyira, hogy az elmesélője olykor a szereplőket is meg tudja nevezni, mintha a történet az ő korában, környezetében játszódott volna le. S a másik faluról szóló történet, ami egyik oldalon kirekeszt, másik oldalon összezárja a mesélő falujának világát, s rámutat annak másságára: polgárosultabb, „haladóbb", emelkedettebb tulajdonságára, állapotára - mintegy kontrollként jelenve meg a saját közösség vonatkozásában. Az adatközlők - különösen a helybeliek - többsége szabódik, ha Kisgéresről, a falu megítéléséről kérdezik. Van, aki jelzi, hogy tudja, de nem árulja el a sok csúfolódás okát, „Ezek olyanok voltak, mint Kína: fallal építették szinte körül magukat! Onnan nem ment ki senki, nem házasodtak más faluból. Se vőnek nem ment, se nem nősült senki környező faluból. Olyan rokonok házasodtak össze, akinek nem lett volna szabad (pl. unokatestvérek). így ez a falu kivált a többiből. Ezért sok mindent kitaláltak rájuk, lenézték őket. Lemaradtak a többi falutól. Ma is mások!"

21 „Hogy Kisgéresről annyi ugratás volt, az azzal magyarázható, hogy zárkózott, egyszerű, maradi nép volt. Ők nyáron gatyába jártak, de nagyon összetartottak. Csak egymás közt nősültek. A kisgéresiek hagyományőrzőbbek voltak viseletben is: vászon gatyában, lompos nagy lajbiban jártak, lobogósujjú inget és lobogós gatyát hordtak."

22 Érdekes az összevetés is a szomszédos Nagygéressel: „Nagygéresben voltak nemesek, Kisgéresben inkább olyan pórnépek voltak. Nekik az ablak is körül volt úgy kékkel 21 P. P. Kisdobra, szül. 1934. 22 Balogh Antal, szül. 1907. (Nagygéres) 10. kép. Kis kövesdi család (Györffy István gyűjt. 1921. NME 25.345)