Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
GYÜMÖLCSTERMESZTÉS ÉS GYÜMÖLCSKERESKEDELEM
eredetű lyukpincéi, a sokfelé elvadult parlagszőlők mind-mind a hagyományos szőlészkedés nyomai. A jó adottságú szőlőhegyek egy része uradalmi birtok volt, és a két Toronya, a két Bári, Szőllőske, Kisgéres, Helmec lakosainak többsége is birtokolt egy-egy darab szőlőt (Az 1873-as statisztika pl. Királyhelmecen 681, Szerdahelyen 194, Kisgéresben 187, Nagykövesden 167, Zemplénben 124, Csarnahón 119, Szentesben 110 szőlőbirtokost jelöl. Már 1865-ben kisbirtokos volt a szőlőtulajdonosok 9/10 része. Egyes nagybirtokos családok azonban egyre kiterjedtebb szőlőterületre tettek szert. Pl. a Zemplénben meghatározó szerepet játszó Andrássyak 1805-ben még 39 hold, 1891-ben már 51 hold, Zemplén mezőváros határában pedig 1895-ben csaknem 11 hold szőlőterülettel birtak. 54 Kistoronyán a vulkanikus eredetű kőzet domikjaiban csakúgy, mint Szőllőskén lényegében a második világháborúig azonos volt a szőlőtermesztés technikája TokajHegyaljával. A karózott, tőkés szőlőt háromszor kapálták: az első két alkalommal kétágúval, harmadjára lapos kapával. Ennek megfelelően igen tetemes volt a szőlő munkaigénye, ami a helybeli és a környező falvakból érkező szakmányosoknak is munkát adott. A munkát az uraságok vincellérjei szervezték, irányították. A filoxéra, az újabb fajták megjelenése, nem utolsósorban a bor beszerzésének és értékesítésének lehetőségeiben Trianon következtében beállott változások eredményeként az első világháború után, főleg az 1930-as évektől a szőlészetnek egy újabb, második rétege alakult ki. A változásról Wekerle Sándor 1900-ban az alábbiakat írta: „A szőlőt különösen a megye közepe táján, a Bodrog mentén végig vonuló szép lánczolatos hegység oldalain, az úgy nevezett Hegyalján mindenütt termesztik; de szórványosan szép szőlők vannak a megye felsőbb részének alacsonyabb hegyein is föl egészen Gálszécsig és Homonnáig; csakhogy a felsőbb vidékek borai általában jóval gyöngébb minőségűek, mint az igazi hegyaljaiak. A voltaképi Hegyalja Sátoralja-Ujhelyen felül kezdődik és egy felől a Bodrognak a Tiszába ömlésénél Tokajnál, Tarczalnál, más felől Mád, Tállya és Szerencs városoknál végződik s 32 község határában összesen mintegy 14 000 holdnyi terűletet foglaltak el a szőlőültetvények, míg a szőlővész az egészet tönkre nem tette. A szőlők fölújítására szénkénegezéssel tett kísérletek a talaj köves és kőmálladékos volta miatt sikerrel nem igen kecsegtetnek; az amerikai oltványokkal való fölújítás mutatkozik czélhoz vezetőbb módnak, a mennyiben ez oltványok nemcsak a régihez hasonló jóságú szőlőt teremnek, hanem az időközben szerzett tapasztalatok is azzal biztatnak, hogy a bor minősége sem marad mögötte régi hírnevének. Nagy költséggel fordíttatják, mélyíttetik most újra a földet s úgy ültetik be az amerikai alanyokra oltott furminttal. Egy-egy hold, míg teljesen termővé válik, körülbelül 1500 forintnyi befektetést kivan. Néhány évi szünetelés után tehát újra fürtökkel tömött venyigék sötét zöldje tekint le ránk a szép hegység oldalairól. A Hegyalja fölújításán kívül nagyobb szőlőültetések történnek egyéb helyeken is, így a Bodrogközön levő homokos terűleteken." 55 Ez a folyamat a második világháború után teljesedett ki, jóllehet az újabb keletű szőlészettel bíró falvak termelése elsősorban az önellátást szolgálta, s minőségében és mennyiségében sem veszélyeztette a fentebb bemutatott falvak szőlészetének prioritását. A direkt termő szőlők és a homoki szőlészet megjelenése egyik-másik településen a recens gyűjtésekkel is jól követhető. Az emlékezet szerint pl. Vekén kb. 1937-től terem szőlő. Két helyi lakos, Pekárovicsék eredetileg a helmeci hegyen örököltek egy darab szőlőt. Mivel az messze volt, s nem volt kifizetődő Vekéről lovasfogattal hordani a trágyát, permetlevet, a helmeci szőlőt eladták és a vékei határban telepítettek szőlőt. 54 Boros i. m.; Drábiková i. m. 24-27. 55 Wekerle Sándor 1900. 367-368.
