Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
GYÜMÖLCSTERMESZTÉS ÉS GYÜMÖLCSKERESKEDELEM
Korábban csak lugasszőlők voltak a faluban, akkor indult a határbeli szőlészkedés, olyan szélhordta homokdombokon, amelyek azelőtt 2-3 kereszt gabonát termettek csupán. A gazdák kezdetben pl. az uradalom Csíkoska területén levő szőlőjéből kaptak sima vesszői az ott végzett munka fejében. Ekkor jelentek meg az újabb fajták is - utóbb főleg rizling - a lugasok általános rózsaszín Izabellája, helyett. Az újabb fajták olykor nagyobb távolságból érkeztek falvainkba. Az emlékezet szerint a Bakó szőlőt valaki az első világháború frontjáról hozta magával Szentmáriára. De az újabb telepítések vesszői Magyarországról is érkeznek: Bolyba pl. Monostorpályiból, rokonok útján érkezett a Zalagyöngye és a Pannónia kincse is. Az újabb szőlőültetvényekkel párhuzamosan változott bizonyos mértékben a régi szőlők művelésének és feldolgozásának technikája is. Mára általános a kordonos müvelés. A permetezés az 1930—40-es években először fekete ürömből, ill. hasonló tulajdonságú növényekből készült seprűvel jelent meg a paraszti szőlőkben. Amíg Nagybári, Kisbári, Szőllőske gazdái fordítással, olykor 3-4 heti munkával nyerték a mustot, addig az újabb szőlőkben nem fordítottunk nagyobb gondot a kitaposott szőlők borának kezelésére. A középorsós prések az uradalmakban voltak általánosak, de használták azokat a nagyobb gazdák is. A vulkáni tufába vájt lyukpincék összehasonlíthatatlanul jobb minőségű bort érleltek, mint a földbe vájtak, nem beszélve a kamrákban tárolt borokról. Szőllőske és Toronya borát a szlovákok ma is aszúként és Szamorodniként árusítják, jóllehet igaznak tűnik adatközlőim véleménye, hogy ez a táj minden évben 1-2 fokkal alacsonyabb cukortartalmú mustot ad, mint Tokaj-Hegyalj a centrális szőlővidéke. (A helybeliek szerint maga Szőllőske is onnan kapta a nevét, hogy nagy szőlőültetvények voltak ezen a területen. Az 1952-ben alakult szövetkezet a gróf Andrássy-féle szőlőbirtokot újjátelepítette, mert az állomány már nagyon öreg volt. Ez a terület - Tokajszká Oblaszty - kiemelt felvásárlási árat élvez, már a Bodrog túlsó oldalán levő szőlők termését is olcsóbban vásárolják fel a szőllőskei gazdáktól.) Már utaltam rá, hogy a szőlőt - a többi gyümölcshöz hasonlóan - hordták el a piacra árulni. Érdemes itt részletesebben is idézni szőllőskei adatközlőm szavait. „Itt csak a szőlő volt olyan, amiről ismerték a községet. Itt ebből élt a nép: ki a munkájából, ki a hasznából! Az én édesanyám, meg többen is asszonyok, Kassára hordták a szőlőt innen eladni. Sok csemegeszőlő is termett. Leszedték délután, másnap reggel felültek a vonatra vele, vitték a kassai piacra. (Mikor Új hely ide tartozott, akkor odavitték, mikor ez megszűnt, akkor mentek Kassára.) Volt olyan, hogy kétszer is megjárták Kassát egy nap alatt. Reggel elvitte, dél körül hazajött, addigra a család megszedte a másik adagot. Délutáni vonattal megint vitte Kassára. Aki rendszeresen ment, az nem vitte a piacra kilózni, hanem kofáknak adta el. Eladta olcsóbban a kofáknak, de egyben nem kellett ott méricskélni. Ide el is jött a kofa, de az már kevesebbet adott érte. Fáradalmas volt, de megérte bevinni. Egy hátikosárban (füles kosár, amit ponyvában vettek a hátukra V. Gy.), meg elöl a ponyva trakkjára kötött egy másik kosarat, úgy ment piacra. Elvitt egyszerre 50-60 kilót is." 56 Bár a borfogyasztás a két világháború között nem közelítette meg a mai szintet elsősorban az ünnepekhez igazodva -, számottevő belső borforgalom egyenlítette ki a táji különbségeket. Kisgéres, Bári, Csarnahó, Toronya, Helmec voltak a borkereskedelem központjai, a magyar időkben Sátoraljaújhelyből is hoztak bort a korcsmárosok. El az emléke a közvetlen cserének is: pl. Bodrogmező (Polány) szekeres gazdái felraktak egyegy fél méter fát a szekérre, elvitték Kisgéresbe, ahol kaptak érte egy ántalag (!), kb. 60 56 Tóth Vince, Szőllőske. Szül. 1926.
