Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
GYÜMÖLCSTERMESZTÉS ÉS GYÜMÖLCSKERESKEDELEM
Tisza-völgyön másutt is elterjedt. 24 Mindenütt ismert a jáncsecs - jáncsecs, a jeges, a húsvérti rozmaring, a kormos almanév, a Tisza mentén fordul csak elő a laposalma, valamint a - vélhetően a mosánszki névből származó - mosánka elnevezés. A parfin almát csak Leleszen hallottam említeni, a ranet (baum- és kanadai változatban) Kistárkányban volt ismert. A sóvári fajta igen sokféle változatban termett: téli, nyári, jeges, csíkos, török, nemes, paraszt jelzőkkel említik. Kevéssé elterjedtek a sólyom, tökalma - tökédes, törökpiros és a törökbálint nevek, a tótpiros pedig csak Bácska és Battyán településekről került elő gyűjtésem során. Zétényben ismerték a tracskaédes almanevet. Újabban a nemes almafajták terjedtek el: a Jonathan, délies, stárking általánosan ismertek ma már. A körtenevek zöme az érés idejére, valamint a gyümölcs tulajdonságára, élvezeti értékére utal. Ilyenek az árpávalérő - árpaérő, búzávalérő, zabbalérő, a cigánykörte (a gyümölcs általános, közönséges elterjedtségére is utal), a babos, a csengőkörte, disznószar-körte, fűzfa (ficfa) körte, fürtös szotykos, kormos, kavicsos (kavacsos), lókörte, lisztes, méz-, mézes-, mézédes körte, nyakas, nyári, pirosódalú, pergament, parázs, sárgakörte, szőkekörte, tojáshéjú, vérbélű, vajkörte. Nemesebb fajta a (Vilmos) császárkörte. A fentiekhez képest szegényesebbek a szilvafajták elnevezései, amiben bizonyára szerepet játszott, hogy a szilvások jelentős része szinte vadontermő ártéri liget volt a Tisza mentén. Általánosan ismertek a berbenci, duránci vagy duráncki, a gömbölyű szilva és a veresszilva nevek. Ritkábban használatosak a formára, méretre utaló cseresznyeszilva, kökényszilva, a lószemű, valamint az ugyancsak tulajdonságot jelző muskotály - muskotályos, pirosódalú és a hólyagos kifejezések. A sárgaszilva neve általánosan fosóka vagy fosószilva. Nagytárkányban és Kistárkányban a dobronyi elnevezés őrzi a Tisza túlsó partján fekvő Nagydobrony nevét. A cseresznye termesztésének kisebb jelentőségére, ill. annak néhány központban való előfordulására utal, hogy elnevezései közül csak a koránérő, májusi, a fekete, a ropogós, valamint a rövidszárú tulaj donságnevek bukkannak fel, s csupán a kisgéresiek szentesi cseresznyéje utal egyértelmű fajtanévre. Hasonló módon szegényesek a diófajták nevei: csak a vékonyhéjú, papírhéjú és a tökös kifejezéseket sikerült fellelnem. Magában a gyümölcskereskedelemben a gyümölcsfajtáknak, ill. neveknek valójában nincs jelentősége. A hasznosítás módja, formája a döntő (lekvárnak való szilva, pálinkának való szilva, téli alma vagy körte, reszelni való alma stb.), ill. sajátos márkanévkéntjelennek meg egyes helynevek bizonyos gyümölcsök kapcsán. A Tisza mentén a técsői és a tarkányi gyümölcsök voltak „márkák", valamint - a Felső-Bodrogközben és Kassán - a géresi cseresznye. Az elmúlt évszázad során a gyümölcstermesztésben számos változást lehet kitapintani a Felső-Bodrogköz falvaiban. A gyümölcsfában szegény településeken a parasztgazdaságokban valójában nem jelenik meg gazdasági feladatként és lehetőségként a gyümölcs, legfeljebb annyiban, hogy valamelyik szomszédos faluból lekvárnak való szilvát vásárolnak a család számára. A gyümölcserdőkben, ligetekben gazdag falvak elsősorban adottságnak, lehetőségnek tekintik a gyümölcsöt, aminek éppen az a haszna, hogy lényegében csak a betakarításánál és - esetleges - értékesítésénél igényel munkát. A faállomány javítása, a termesztési technika tökéletesítése a már korábban is megfelelő 24 Barna Gábor 1988. 202.: Rahó környékéről. Hofer Tamás gyűjtésében Tiszafüredről: 1950. E.A. 4092.; A gyümölcsfajok és fajták 16-17. századi történetéhez: P. Erményi Magdolna 1984-85. 79-121. A munkára lektorom, Balassa Iván hívta fel a figyelmemet, amit ezen a helyen köszönök meg neki.
