Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században (Officina Musei 3. Miskolc, 1995)

II. SZŐLŐBIRTOK A ZÁLOGBIRTOKLÁS IDEJÉN (1540-1600) - 4. Jobbágyi szőlők-miskolci polgárok

„regesztázta" és véleményezte az oklevelet: „Anna királyné oklevele arról, hogy a miskolci polgároknak privilégium jogán összes javaikról szabad végrendelkezést engedélyez, 1503. Buda, február 11. Megengedhető ez a szabadság, kivéve a magszakadás esetét, amikor ez az oklevél nem érvényesíthető. (Concedenda ea libertate videtur dempto seminis defectu, cum nec litteris illis is casus contineatur)."

282 A szőlő különleges birtokjogát csak erősítette a mezővárosi jogszokás majd uralkodói kiváltságlevél, amely más jobbágyi tulajdont is az írásos végrendelkezés hatálya alá von. Sajnos ilyen végrendelet irat formájában alig maradt ránk a 16. századból, nemcsak az írásbeliség viszonylag kezdetleges volta miatt, hanem, egyrészt: mert ezeket csak a család őrizte, s így elenyésztek, másrészt a Városkönyvbe általában csak a kétes, vitás, megtámadott vagy megtámadható végrendeletek kerültek be. Az első testamentumra vonatkozó bejegyzés nemcsak a szűkszavú végrendeletet őrizte meg, hanem a végrendelet megtámadásának a tanács előtt lefolyt processzusát is. „Mikor törvényre begyűlt volna mind az egész tanács, akkor állának elő ez mi városunkban lakozó jámbor személyek: immár ez Sánta Jánosné idegen volna a Sánta János jószágában, hanem minket illet, mert mi vagyunk vérek benne és minden jószág az őstől maradtól függ. Mely dolgot mi (ti. a tanács) bizonyosan megértettünk jámbor tanúk által és Sánta János testamentumát is megértvén, ilyen törvényt találtunk."

283 A város tanácsa, amely a szőlők birtokjoga felett és minden más kapcsolódó ügyben illetékes volt, őrizte a végrendelkezők testamentumát, melynek tanúi a tanács tagjai voltak: „1574. Nemes Jakab vette ki az Bana András testamentum levelét Tejfeles Gergely bíróságában mind az egész tanács előtt, az kik testamentumosak voltak."

284 Testamentum szólhatott csak szőlőről is, mint 1585-ben az alábbi bejegyzés, amelyben az örökhagyó holta után is rendelkezik szőlője sorsáról, azt a család birtokában, szinte ősiségként megtartandó: „Péntek János hagyott egy szőlőt testamentomban az feleségének holtig, mely szőlő maradott Péntek Andrástól, úgy, hogy ha holta történik a feleségének, maradjon a Péntek András gyermekire, de az szőlőt se pénzen el ne adhassa, se penig el ne parlagítsa."

285 Péntek András hagyta férfiágú rokonára a szőlőt, aki feleségének testálja, annak halála után azonban visszaszáll az eredeti tulajdonos gyermekére. 1595-ben a Süveges család támadja meg Galambos Péter testamentumát, amelyben kizárólag fiára, Gergelyre hagyta örökségét, pedig Galambos Péter felesége Süveges lány volt, s „azzal kereste azt, ami volt".

286 A testamentumokban a legkülönfélébb kondíciókat kötheti ki a végrendelkező, mint Bárius György né, aki apai örökségét: bedegvölgyi szőlőjét, pincéjét, házát, kertjét atyafiára hagyja azzal a kikötéssel, hogy neki „békességgel, tisztességgel és jámborul, nyugalomban minden módon gondját viselje". Ha ez nem így lenne, a testamentum érvényét veszti.

287 Csulyak Pál leánya Kiss Anna is szőlő- és házörökségét testálja Szabó Boldizsárnénak 1591-ben, „mert engem nyomorúságomban ő tartott". A vérrokonság a testamentumokban is az öröklés leggyakoribb alapja, egyébként pedig a legáltalánosabb módja a pénz nélküli szőlőszerzésnek. A jegyzőkönyv a legkülönfélébb kifejezéssel illeti a vérségi, leggyakrabban a szülőről gyermekre szálló örökséget: őstől maradt, apáról fiúra maradt, atyjától maradt, rá függött, ős fiakra szállt, vérre 282 OL NRA 266/10 283 M.jk. 112. 284 Uo. 109. 285 Uo. 251. 286 Uo. 422. 287 Uo. 120. 288 Uo. 369.