Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században (Officina Musei 3. Miskolc, 1995)
II. SZŐLŐBIRTOK A ZÁLOGBIRTOKLÁS IDEJÉN (1540-1600) - 4. Jobbágyi szőlők-miskolci polgárok
szállt, vére lévén. Az egyenesági öröklés erősebb a házastársinál, de tudunk olyanról, hogy az özvegy el akarta adni a férje által épített palánt szőlőt, de a család másik tagja tulajdon költségén megszabadította azt az árvák számára. 289 1563-ban kassai Nyikos Lőrinc azt panaszolja az uralkodónak, hogy apósának, Kamanczi Lukácsnak özvegye, aki mostohája az ő feleségének, a férjéről maradt örökségek (haereditates aliquas) közül egy szőlőt, amely rá nézett volna (ad me spectantem), eladott. 290 Ugyanez a szőlő egyben felesége öröklési joggal szerzett tulajdona (ad manus uxoris meae tamquam jure haereditario ad earn spectantem). Az öröklés jog Kamanczi Lukács dézsmás szőlőjére vonatkozott, mely után birtokosa 1549-ben a Kálnáson 3,5 köböl 2 pint tizedet adott. Ugyancsak a Kálnáson volt ekkor Kamanczi Györgynek is szőleje. 2 De volt Kamanczi Lukácsnak a Bábonyibércen is birtoka 1569-ben. 92 A vér szerinti öröklés különös esetét őrizte meg Korozmás (Korosmas) András és Máté László kérvénye 1563-ból, melyet a kamarai biztosoknak nyújtottak be. „Nagyságos uraink tudtára adjuk, hogy ahogyan és amiképpen anyai fivérünk (fráter noster conuterinus) valamely bűnben megvádoltatván halálra ítéltetett, s városunk törvénykezése alapján (secundum iustitiam civitatis nostrae) meg is bűnhődött, akivel egy házban és egy kenyéren éltünk (uno victu et potu), együtt is dolgoztunk. Kaptunk pedig az atyai javakból egy szőlőt, amely atyánkról jog szerint szállt ránk (emeremus itaque unam vineam ex bonis paternis, quae a patre iure descenderat). Ezt a szőlőt nagyságos Balassa Zsigmond magának elrabolta (rapuerat), azzal a résszel együtt, amely az osztályból (ex divisione) nekem (ti. nekünk) örökül járt volna. Most könyörgünk Nagyságtoknak, hogy ezt a szőlőt bocsássák vissza (remittere), mivel együtt kerestük és semmiféle osztály még nem volt közöttünk. A halálakor írt végrendeletben is nekünk hagyta (in testimonio tem293 pore mortis nobis legavit), amit bizonyítani tudunk az összes tanácsbéliekkel." A kérelem valószínűleg arra vonatkozik, hogy a földesúr bűnös jobbágyának szőlejét elragadta, de azzal résszel együtt, amely az örökségből a fivéreinek járt volna, mielőtt még a miskolci jobbágyok a nemesi birtok mintájára osztályt tettek volna az örökségen. Özvegytől gyakran tiltják a férj atyafiai az örökséget, nem egyszer hivatkozva ara, hogy a férj szerezte a vagyont. 1576-ban a kassai Péchy (Ötvös) Gáspár tiltakozik az ellen, hogy ángya, Péchy Miklósné eladta szentgyörgyi szőlőjét, pedig az ő atyja mind egy testvér volt Péchy Miklóssal és Péchy Miklós leleménye a szőlő. 2 A korban gyakori többszörös házasság miatt a gyermekek különböző szülőtől származván az örökség megosztása nem könnyű. Veres Balázsné két urától maradt 3 gyermeke számára ilyen osztozást tesz: „Jámbor Mátétól maradt gyermekének Füzy Bálintnénak hagyja a Jámbor Mátétól maradt örökségnek felét, mely egy ház és egy szőlő: a háznak az első része és a szőlőnek a délről való része, mely vagyon a Középszeren. Az ő két fiainak, Jánosnak és Gergelynek hagyja annak a Jámbor Mátétól maradt örökségnek az felét: az háznak az hátulsó részét, az szőlőnek az északról való részét. Ezenkívül valami egyes portéka vagyon, vagy Jámbor Mátétól maradt, vagy Veres Balázstól, mindeneket hagy és ad ez megnevezett két fiának." 295 Az osztályt 1581-ben írják be a Városkönyvbe, de a dézsmajegyzékekben már 1578-ban is Füzy Bálint és Veres János ad dézsmát a Középszeren egymás közelében. 296 A jegyzőkönyv, mint helyben készült 289 Uo. 72. 290 OL NRA 723/19 291 OL Reg.Dec. Borsod 1549/7 292 M.jk. 44. 293 OL NRA 723/36 294 M.jk. 111. 295 Uo. 203. 296 OL Reg.Dec. Borsod 1578/5