Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században (Officina Musei 3. Miskolc, 1995)

II. SZŐLŐBIRTOK A ZÁLOGBIRTOKLÁS IDEJÉN (1540-1600) - 4. Jobbágyi szőlők-miskolci polgárok

toklását ill. a miskolci mezővárosi polgárok birtokviszonyait vizsgálandó: a legcélszerűbbnek tűnik azt a kérdést feltenni, hogyan juthattak szőlő birtokába a miskolciak. Ezt a kérdést, főként a hegyaljai mezővárosok gazdálkodásának és társadalmának kutatása során, már többen föltették és gazdag forrásbázissal feleletet is adtak rá.

278 A hegyaljai monokultúrás mezővárosok gyakorlata ismeretében különösen izgalmas egy olyan mezőváros szőlőforgalmát és jobbágyi birtoklását szemlélni, amely a hódoltság peremvidékén, két nagy virágzó szőlőkultúra, a hevesi és a hegyaljai között a 16-17. század viharos köztörténeti viszonyai, közállapota közepette is megmaradt a Bükk vidéke gazdasági centrumának, megőrizve gazdálkodása, lakossága, kultúrája viszonylagos integritását. A szőlőbirtok különleges birtokjoga, a városi polgárok privilegiális jogállása sem szüntette meg az alapvetően jobbágyi jelleget. R.Péter Katalin hangsúlyozza a 17. századi szőlők feudális jellegét, bár „bírásuk még abban az esetben sem fejez ki jobbágy viszonyt, ha birtokosaik a megfelelő földesúr jobbágyai, azonban megszerzésüknek feltétele volt a földesúri tulajdonjogon alapuló szolgáltatások vállalása, amiket a birtokosoknak társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül fizetniük kellett."

279 A szőlőbirtok különleges jellege azonban hozzájárul ahhoz, hogy Miskolc jegyzőkönyvének tanúsága szerint hihetetlenül pezsgő szőlőbirtok-forgalom bontakozzon ki. Miskolcra is igaz Németh Gábor megállapítása azzal a változtatással, hogy a diósgyőri uradalom legnagyobb mezővárosában igazi szőlőmonokultúra soha nem alakult ki, hiszen itt a gabonatermesztés is végig jelentős maradt: „Az egyre kizárólagosabbá váló szőlőművelés és a jobbágytelki rendszertől független, szabad szőlőforgalom a helyi szokásjog normatívái által meghatározott, fejlett önkormányzatot és mezővárosi autonómiát hozott létre. A mezővárosok kialakult szabályok szerint maguk választották önkormányzati szerveiket. Az ingatlanforgalom és általában minden szőlőműveléssel kapcsolatos ügy a magistrátusok, mint hiteles testületek előtt folyt. Az egyes jogügyleteket a mezővárosi protocollumokba (városkönyvekbe) vezették be, azokról a főbíró és esküdtek nevében kelt, a település pecsétjével megerősített okleveleket adtak ki, amelyek szintén állandósult és fejlett írásbeli gyakorlatot tükröző szabályok szerint íródtak."

280 A szőlőbirtok legáltalánosabb megszerzési módja az öröklés. A miskolci járadékköteles polgár jobbágytelkét, házát, pertinenciáit és szőlőjét más magánföldesúri mezővárosok gyakorlatához viszonyítva is szabadabban örökíthette, hiszen Anna királyné, mint uralkodó s mint Miskolc földesura, 1503-ban oklevelet adott ki a miskolci O- és Újváros bírái, esküdtjei és Miskolc polgárai kérésére. A többi szabad (!) királyi és királynői város szokása szerint (juxta morém aliorum liberorum oppidorum) a miskolciak és elődeik ősi jogszokásból (ab antiqua consuetudine) éltek ingó és ingatlan javaik feletti szükség szerinti szabad végrendelkezéssel (libertate de bonis suis mobilibus et immobilibus dum opus fuerit condendi). Mivel ebbeli szabadságukban őket a vár tisztviselői (officiales) akadályozták és megzavarták, mondván: erről a miskolciaknak nincs is privilegiális levelük, kérik királynéjukat: engedélyezze azt a szabadságot és jogszokást, hogy szabadon végrendelkezzenk javaikról testamentum megerősítésével (libertatém et consuetudinem libère de bonis suis testandi testimonio muninemto).

281 Az oklevél kifejezése: szabad királyi város, is utal a szabad végrendelkezési jog különleges privilégium voltára a rendi társadalomban, s bár Miskolc soha nem került a szabad királyi város státuszába, a királyi földesúri joghatóság számos olyan privilégiummal ruházta fel, melyeknek magánföldesúri mezővárosok híjával voltak. 1563-ban, az ideiglenes és rövid királyi birtoklás idején a miskolciak ezt a féltve őrzött kiváltságlevelüket is bemutatták a Kamarának, amely így 278 Orosz 1960, R.Péter 1964, Gecsényi 1972, Égető 1985, Németh 1990, Balassa 1991, Németh 1993, Papp 1993, Papp 1995 279 R.Péter 1964 171. 280 Németh 1990 11. 281 OL Dl 21156 közli: Szendrei 1890 III. 134-135.