Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században (Officina Musei 3. Miskolc, 1995)
IV. A MISKOLCI BOR FORGALMA - 1. Szőlőművelés-borkultúra
város tanácsának erre a területre vonatkozó különleges jogköre világosan mutatja, ez a terület kivül esvén a földesúri tulajdonon és joghatóságon közvetlenül a város kommunitásához tartozott." 412 A 17. század elején „járás szerint való szolgálatnak" nevezett papszeresi szolgálatot megkülönböztették a „magyar úr szerére való szolgálattól", 413 az előbbi az egyházi javak, köztük a szőlők művelése, gondozása volt, az utóbbi az úrbéres kötelezettség. Amint a királyi birtoklás idején, a zálogbirtokosság korában sem volt a diósgyőri vár tisztjeinek és a miskolci egyházszerek zselléreinek felhőtlen a viszonya. A diósgyőriek igyekeztek gratuitus laborra, más munkajellegű szolgáltatásokra rávenni őket, de a zsellérek a régi királyok kiváltságaira hivatkozva az uralkodóhoz fordultak, hogy keljen védelmükre. 1563. december 14-én kelt I. Ferdinánd azon oklevele, melyben Pesthy Ferenchez, a felsőmagyarországi részek jószágigazgatójához és a diósgyőri várnagyokhoz fordulva utasítást ad, hogy az egyházszerek zselléreit ne háborgassák, mert azok csak a Szent István és Boldogasszony egyház hasznára szolgálnak 414 Az 1563-ban már nem létezett oltárigazgatóságok szőleit valószínűleg szintén zselléri munkaerővel, esetleg az egyház költségén műveltették. Az egyedüli oltárigazgatóság, amely az ispotállyal részben fennmaradt, s melynek rektori címét a 17. századtól a tapolcai apát viseli, a mindszenti. A több, mint félszáz elesett, beteg embert ápoló intézmény az egyházakhoz hasonlóan a 16. század második felében is megőrizta zselléreit, sőt külön községgé alakulása éppen ekkor kezdődött el. A betegápolókat is alkalmazó zsellérnegyed így szerepel a kamarai urbáriumban 1563-ban: „Mindszent utca: az ispotályhoz tartozik és 22 zsellérháza van. A szegények gondozását két polgár látja el, akik évenként tartoznak számadással az ispotály jövedelmeiről (de ejus proventibus)". 415 Az urbáriumba felvett 22 ház lakója, amint a későközépkorban is, az ispotály javainak művelője volt. A földesúr csekély miskolci allodiumának robottal való megművelése nem szerepel az urbáriumban, mint ahogyan semmilyen munkajáradékot nem fektettek le. A század másik, szintén a Magyar Kamara Levéltárában megmaradt miskolci urbáriuma az, amelyet a város török adóinak összeírásával együtt jegyeztek fel, s Miskolc bírájának (Mészáros Kelemen) és esküdtjeinek tanúvallatása alapján készült. A sine dato irat valószínűleg 1595-ben, Mészáros Kelemen harmadik bírósága 416 idején készült 417 A vármegyei összes helységéről felvett összeírás első részét 1582-re keltezve Borovszky Samu közölte monográfiájában a török adókat összegzendő, 418 a forrás urbáriumokat tartalmazó második fele azonban elkerülte a kora újkor helytörténészeinek figyelmét, pedig igen fontos kútfő a 16. század végi borsodi földesúri járadékok vizsgálatánál. 419 A miskolciak e helyt elmondják, hogy a cenzus, tized, kilenced megfizetésén túl munkajáradékkal is tartoznak, mégpedig túlságosan sokkal is (serviunt quoque nimis multa). A felett is panaszkodnak, hogy mivel ők a többi, már régtől a Diósgyőrhöz tartozó jószággal együtt az ország koronajószágát képezik és jelenlegi uraiknak csak zálogba bocsátották őket, azok kiváltságaik ellenére elviselhetetlen rendkivüli szolgálatfajtákkal terhelik őket. A város ugyanerről panaszkodott már a Balassa-Fánchy regnálás idején is, mondván: erőszakkal kényszerítik őket a jogtalan szolgálatra (per violentiam nos coegerunt servire injuste ad arcem). 420 Ekkor, 1563-ban a miskolciak pontokba foglalják a jogtalan 412 Gyulai-Tóth 1993 33. 413 BmLt 1501/aI. 231. 414 Szendrei 1890 III. 243-244. 415 OL UeC 87/73 416M.jk. 58.p. 417 OL UeC 106/75 418Borovszky 1909 263-265. 419 Gyulai 1995 420 OL NRA 723/5
