Gyulai Éva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században (Officina Musei 3. Miskolc, 1995)

IV. A MISKOLCI BOR FORGALMA - 1. Szőlőművelés-borkultúra

IV. A MISKOLCI BOR FORGALMA 1. Szőlőművelés - borkultúra Míg egy-egy darab szőlő s az egész város bortermelését, mint a szőlő művelésének végtermékét sok évből iccére ismerjük, magára a művelésre, gazdálkodásra, a bor és szőlő mindennapjaira csak cseppenként nyerhetünk a 16. század kútfőiből. Ezen nincs semmi csodálnivaló, mert az államhatalom (korszakunkban a tized bérlője) mint „forrásgyártó" csak a járadékot dokumentálta, a városi joghatóság pedig az ingatlanforgalmat, vagyis a szőlőbirtok tulajdonjogát. Akik a műveléssel foglalkoztak, azok pedig nem hagytak hátra erre vonatkozó írásos emléket, ugyanis általában nem készítettek ilyeneket. Nem volt rá szükségük, hiszen ők is a szóbeliség útján sajátították el az erre vonatkozó ismereteket, vagy nem volt rá tehetségük, mivel írni nem vagy alig tudtak, és nem volt rá idejük sem, mert mással fogalalkoztak: szőlőt műveltek. S ha ha mégis volt, akkor inkább a végtermék elfogyasztásával és értékesítésével foglalatoskodtak. A szőlő művelésének legfontosabb kérdése: ki végzi? Természetes, hogy a kolostori szőlő, földesúri allodium, esetleges nemesi birtok munkáit nem a tulajdonos. Ismeretes a diósgyőri szőlőmunkások megmozdulása 1406-ban,

407 amely mutatja, hogy a remetebarátok a szakértelmet, kitartó munkát igénylő szőlőművelést bérmunkával végeztették. Valószínű, hogy Miskolcon is fizetett munkásokkal műveltették a pálosok szőleiket, állandó munkaalkalmat és megélhetést teremtve főként a saját jobbágyi telekkel nem rendelkezőknek. A miskolci egyház a kora újkorban is az egyház szerein lakó zsellérekkel végeztette a szőlőművelést és a malom rendbentartását. A borsodi egyházmegye már idézett Liber Redituumába 1655-ben bejegyezték, hogy a város a tanító ellátására és a szőlőmunka elvégzésére pénzt utalt ki az egyháznak: „mind az mester asztal tartássa s mind azon szőlőmunka segedelmére conferáltak eő kegyelmek az feő papnak ötven magiari forintokat."

4 A városi joghatóság és az egyház szoros kapcsolata a reformáció idején nem miskolci jelenség, de az igen, hogy a város későközépkori eredetű kegyúri, papválasztási privilégiuma él tovább ebben az összefonódásban. Miskolc 1563-as urbáriumában a Papszer, Tóth-ucza és Pecze összeírásánál 53 zsellértelket vesznek fel, melyeknek lakói az egyház és plébános szükségletére adják szolgálataikat (serviunt ad necessitatem ecclesiae et plebani). A papszeresiek és Tót utca zsellérei az Avasi templom előbb katolikus majd református egyházának szolgáltak, a Peceszer zsellérei az újvárosi Boldogasszony egyháznak, amely nem élte túl a vallásváltást.

410 A városi tanács és az egyház kapcsolatát mutatja, hogy a Tót utcán a város pertinencia nélküli telkeket osztott a rászorulóknak: , A Tót utca végében az mely házat csinált Varga Demeter másképpen Aszalós, engedte az város így megcsinálni az házat, hogy az Tót utcabeli jobbágyok közé, a plébánossághoz szolgáljon és adót adjon." „A 407 OL Dl 9154 408 Sp. Ref.Lt. RLB 109. 409 OL UeC 87/73 410 Gyulai-Tóth 1992 31-33. 411 M.jk. 311