Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

A SAS

70. kép. A pápai takács ifjúság korsója (Veszprém m. 1829.) 71. kép. A vörösberényi takács ifjúság korsója (Veszprém m. 1803.) rályi szabadalom levél megtestesítőjeként, jelképeként kezdték alkalmazni. A motívum éppen a dunántúli céhheraldika révén vált teljesen népiessé, s ezen keresztül - bármilyen különösen is hangzik - vált kifejezetten magyarrá - állapítja meg Nagybákay Péter

1 A céhes szervezetek szimbolikus jelentőségű felszerelési tárgya volt a céhkorsó. A nagyméretű korsók döntő többsége zöldmázas, karcolt vagy domborműves díszítésű. Díszítményei összefüggtek a tárgy funkciójával is, hiszen általában a mesterség jelvényei szerepeltek rajta, de ezekhez gyakran ad keretet a nagyméretű domborműves kétfejű sas Különösen Észak-Dunántúlról maradt fenn nagy számban ilyen céhkorsó, feltehetően egymással kapcsolatban lévő fazekasműhelyek termékeként (70-71. kép). E korsók az 1740-es évektől az 1830-as évekig készültek. A szabadságharc után eltűnik a kétfejű sas ábrázolása, hiszen az a Bach-korszak császári önkényének szimbólumává vált. Amikor szórványosan később mégis felbukkan, mint pl. a szentgáli takácscéh 1869-es korsóján, szívpajzsában valamilyen nemzeti szimbólumot hord. A kétfejű sas céhkorsókon általában csak keret. Mellén rendszerint nagyméretű, népies, szív alakú pajzs foglal helyet úgy, hogy a sas jóformán csak két hosszú nyakból és fejből, és két, többnyire igen erősen stilizált szárnyból áll. A sas lábai gyakran hiányoznak, ha pedig megvannak, vagy kardot, vagy a mesterség jellegzetes szerszámait tartják. Például a balatonfőkajári bognárok kancsóján egyik lábával bognárbárdot, másikkal vonókést tart; a palotai lakatosok kancsójának sasa pedig kalapácsot és reszelőt tart lábában. A sasok szájukban vagy fejük fölött is 199 Nagybákay Péter 1965. 171. 200 Nagybákay Péter 1965. 175.