Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

A SAS

72. kép. A peremartoni csizmadiacéh korsója (Veszprém m. 1770.) gyakran a mesterség jelvényeit tartják: a kovácsoknak patkót, a takácsoknak vetélőt. A 201 két fej között pedig rendszerint a kereszttel ellátott korona lebeg. A céhkancsók sasos díszítményein gyakran már sajátos módon keveredik a céhes hagyomány - a mesterség jelképei heraldikai elemekkel -, valamint a virágdíszes népművészeti díszítés. Ezt a kettősséget mutatja a díszítőtechnika alkalmazása is - a domború rátétdíszek, valamint a karcolás, sőt a színes írókázás együttes használata. A díszítés keveredésének tanulságos példája a peremartoni csizmadiacéh ólommázas, rakott és festett díszes korsója 1770-ből, 02 ahol a naivan aránytalanul ábrázolt sas szárnyaiból és két feje közül tulipános virágtövek nőnek ki (72. kép). Érdekes és az előzőektől eltérő az 1799-ben készült miskolci remek-edény bütykös korsó díszítésén a sas. A nagyméretű korsó hasa vízszintes sávokra tagolt, a díszítmény is ehhez igazodik. A sasnak ilyen felületen már nem juthatott hely az eredeti heraldikus funkcióban, s így aránytalanul kicsi méretben, szögletes keretbe és egy sávba szorítva idegen marad a többi díszítmény között. Plasztikus testén az évszámot hordozza. Bútorok Természetes, hogy a heraldikai kétfejű sas a Habsburg-birodalom országaiban nemcsak címerállatként és annak másolásában népszerű és elterjedt, hanem a városból a falvakba is eljut. A kézművesipar is használja tárgyain díszítményként, és közvetítésükkel a parasztság is megismeri és alkalmazza omamensként. A mintául szolgáló ábrázolások 201 Vö. Nagybákay Péter 1965. 172. 202 Vö. Fél Edit-Hofer Tamás 1975. 429a. 203 Bodó Sándor 1976. 179.