Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

A MADÁR

vözítőt testesíti meg, aki a mennyekből alászállva kiterjesztette szárnyait, melyek tele voltak illatokkal, azaz erényre nevelő mennyei igékkel, hogy mi is imára tárjuk kezeinket."

70 Miskolczi Gáspár 1702-ben Lőcsén megjelent Egy jeles vadas-kert c. munkájában így ír a madárról: „A főnix madár az égi madarak között legtsudálatosabbnak tartatik. Ez Arábiában terem a mint irják, némellyek másutt is mondják, és a maga havából ujja lészen azt állatják. Nagyságára annyi mint a saskeselyű, a nyaka körül arany színű fényes, a farkában pedig rosa színű tollai vannak... feje tetején pedig búbja vagy bóbitája vagyon."

71 A főnixmadár az irodalomban is előfordul jelképként. Gyöngyösi István: Poraiból megelevenedett Phoenix címmel írta meg 1693-ban Kemény János tatár rabságból való szabadulásának történetét. Bod Péter pedig Tótfalusi Kis Miklóst, a jeles nyomdászt, a 17. századi magyar műveltség hányatott sorsú alakját nevezte „Erdélyi Féniks"nek. A protestantizmus nemcsak megtartotta, hanem tovább erősítette a madár szimbolikus jelentőségét. A paraszti kultúrában azonban nem terjedt el alakja, mint a népművészet figurális motívumát nem tarthatjuk jellemzőnek. A GRIFF. Ókori eredetű fantázialény, fantasztikus madár, amely oroszlán testén sasfejet és szárnyakat, lábain pedig madárkarmokat visel. Sasként az ég, oroszlánként pedig a föld szférájához tartozónak vélték, ezért alakját az ókori szimbolikában kettős termé72 szetűként alkalmazták. Az egyiptomi művészetben már az i. e. 4. évezredben megjelent a griff alakja. A görögöknél az i. e. 7. században egy sajátos típusa terjedt el, ez nyitott csőrrel, kioltott nyelvvel ábrázolta az állatot. Ez terjedt aztán el az etruszkoknál, majd a római kultúrában is. A griff a görögöknél Apollón, a rómaiaknál pedig Nemesis szent állata, olykor képviselője volt. Hérodotosz „szárnyas.szömyeteg"-nek, Plinius viszont „mesés madarak"-nak 73 nevezte a griffeket. A keresztény művészetben Krisztus feltámadásának és mennybemenetelének szimbóluma lett a madár „Krisztus oroszlán, mert uralkodik és nagy erejű sas, mert a feltámadás után felszáll a mennyekbe".

74 Az ábrázolásokon gyakran sírőrző szerepben is megjelenik. Középkori templomkapukon a griffek a mennyország őreit jelenítették meg, gyakran a gonoszt jelképező állatok felett győzedelmeskedve. A monda szerint griffek emelték a levegőbe Nagy Sándort is.

7 A Purgatórium XXIX. énekében Dante azt álmodja, hogy egy griff húzza a diadalmi szekeret, testének sas része arany, ahol pedig oroszlán, ott „fehér és piros", vagyis hús színe, ami Krisztus emberi természetére utal.

76 A griff kedvelt állatmotívuma volt a népvándorlás kori művészetnek, a griffes-indás motívum például meghatározó az avar-magyar kapcsolatos vonatkozásában is. A griff gyakori díszítménye volt továbbá a keleti selymeknek, majd az európai reneszánsz tex70 Physiologus 1986. 18. 71 Takács Béla 1986. 64. 72 A keresztény művészet lexikona 1986. 107. 73 Művészeti lexikon II. 1966. 290. 74 Vö. Jorge Luis Borges 1987. 46. 75 A keresztény művészet lexikona 1986. 107. 76 Vö. Jorge Luis Borges 1987. 45-46.