Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)
BEVEZETŐ
hívták segítségül a képzőművészet és az iparművészet megújításához. A népművészetben találták meg az ihlető forrást, a néplélek tükröződését, tárgyiasulását. Alapeszményük a „teljes élet", a harmonikus környezeti kultúrák, amelyet a népéletben véltek megvalósulni. E szellemi mozgalom hatására szervezte meg Malonyai Dezső fiatal művészekből és tanárokból álló kutatócsoportját, s gyűjtőmunkájuk eredményeként jelent meg 1907 és 1922 között A magyar nép művészete című nagyszabású vállalkozás öt kötete. E óriási adattár színvonala ugyan változó, tudományossága is sokban megkérdőjelezhető, forrásértéke azonban kétségtelenül pótolhatatlan. „Mivel eredeti, sajátosan magyar művészetet tápláló forrásokat kívánt föltárni, Malonyai is igyekezett mindent, ami »idegen«, kikerülni. Ezért messzemenően óvakodott az összehasonlítástól és a kultúrák keveredésének föltárásától" - állapítja meg Kósa László. A vállalkozás pozitív hatásaként említésre érdemes, hogy a Malonyai-kötetek megjelenése után kimutathatóan megnőtt a népművészet iránti szakmai érdeklődés, megnőtt az e témához kapcsolódó publikációk száma is. A magyar néprajz „hivatásos" képviselői az összehasonlító kultúrtörténeti elemzés módszerével közelítettek a népművészet felé. A romantikus szemléletben előtérbe állított színes, díszes - és általában késői - tárgyak mellett ráirányították a figyelmet az egyszerű, archaikusabb formákra, díszítményekre is. Rámutattak az Európa-szerte ismert régi s technikák, tárgyformák magyar változataira, történeti stílusok hatására. Bátky Zsigmond 1906-ban megjelent Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére c. munkájában a tárgyak között meghatározza a díszes tárgyak helyét, kiemeli a főbb táji stílusokat, központokat. A Bátky-Györffy-Viski által az 1928-as prágai népművészeti kongresszusra készített Magyar népművészet kötet, majd A magyarság néprajza Viski Károly által írt Díszítőművészet fejezete is ezt a művelődéstörténeti aspektust tükrözi. Rendszerezésük az önálló paraszti műveltséget hangsúlyozta, s ezzel bizonyos kézműves mesterségeket, műfajokat részben kirekesztett, háttérbe szorított. E műfaj struktúra hatása szinte a közelmúlt népművészeti kiadványaiig érezhető és követhető, néhány „félnépi" műfaj sokáig kiszorult a népművészeti kutatások látószögéből. Györffy István nevéhez fűződik a romantikus, keleti származtatást hangsúlyozó Huszka-elmélet hivatalos elutasítása is. 1930-ban jelent meg Huszka József: A magyar turáni ornamentika története c. összefoglaló munkája. Kritikájában a Huszka-féle alapelvekkel szemben Györffy kifejti, hogy nincs egységes magyar művészi formanyelv, hanem a népművészet műfajok, anyagok, tájak szerint különböző és történetileg állandóan változó díszítő rendszerek együttesének fogható fel. „A jelenleg élő magyar népi ornamentikában lehetnek különböző korú elemek, sőt hiszünk az élő magyarság ornamentika teremtő erejében is" - vallja. 9 A kultúrtörténeti, művészettörténeti szemléletű népművészeti kutatások sorában Viski Károly mellett Palotay Gertrud és Balogh Jolán munkássága említendő meg. Balogh Jolán hatalmas összehasonlító adatmennyiség alkalmazásával a reneszánsz művészetnek a magyar népművészetre gyakorolt hatását tárta fel A magyar népművészet és a történeti stílusok (1967) c. nagyszabású tanulmányában. Összefüggéseket mutatott ki a „nagy" művészet, a történeti stílusok és a népművészet között. „Ezek az összefüggések világíthatják meg a népművészet egyes műfajainak vagy egyes emlékeinek az eredetét, de egyben az eltéréseket is, és ezen módon nagyon konkrétan a népművészet külön 7 8 9 Kósa László 1989. 143. Vö. Fél Edit-Hofer Tamás-K. Csilléry Klára 1980. 744. Györffy István 1930. 57-58.
