Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

BEVEZETŐ

stílussajátságait." Habár hangsúlyozza a magas művészetből átvett hatások fontosságát, de felhívja a figyelmet a népművészet önálló stílusfelfogására is, kiemelve ezzel a magasművészet és a népművészet kapcsolatának egyik legfőbb jellemzőjét: „Nem az átvételek határozzák meg a népművészetet, hanem a feldolgozás módja, tehát a sajátos stílusfelfogás. Az átvételek sohasem passzívak, az átvett motívum nyersanyag, amelyből a nép újat formál. Éppen ezért nehéz olykor az összefüggéseket felderíteni." 1 A népművészet különböző aspektusú kutatása napjaink néprajztudományában is jelentős helyet foglal el. Az 1960-as évektől - elsősorban Fél Edit, K. Csilléry Klára és Hofer Tamás nevéhez kapcsolódóan - a magyar népművészet stíluskorszakairól és fejlődésmenetéről nyújtottak a kutatások új ismereteket. A vizsgálatok igyekeztek feltárni a paraszti tárgyi világ szerkezetét, a népművészet körébe sorolt tárgyaknak a paraszti társadalom szerkezetével, értékrendszerével, szokásaival összefonódó létét is.

1 A népművészeti alkotások formai elemzése, az ornamentika szabályszerűségeinek feltárása, az ábrázolások stilisztikájának megállapítása területén azonban csupán néhány részeredmény sorolható fel. A figurális motívumok közül a magyar népművészet emberábrázolásait vizsgálta és mutatta be Fél Edit és Hofer Tamás a Parasztok, pásztorok, betyárok (1966) c. könyvében. Kresz Mária a Virág és népművészet (1979) címmel a magyar népművészet legjellemzőbb virágmotívumainak kultúrtörténetét és ábrázolási jellegzetességeit foglalta össze. Verebélyi Kincső kutatásai szintén számos új eredményt hoztak jellegzetes ábrázolási sémák, előképek kultúrtörténeti összefüggéseinek feltárása révén (Agnus Dei, Ádám és Éva, a Szerelem kertjében stb.). K. Csilléry Klára a Magyar Néprajzi Lexikonban először foglalta össze a magyar népművészet állatábrázolásainak jellemzőit, néhány szócikkben pedig a leggyakoribb állatalakok előfordulásáról is olvashatunk. A magyar népművészet díszítményeinek értelmezéséhez sajátos úton közelített Lükö Gábor. A magyar népi hímzőmüvészet eredete (1939) és A magyar lélek formái (1942) c. munkáiban ősi szimbólumrendszerek átörökítését fejti ki: „A magyar népművészet technikája sokat változott európai történetünk folyamán, tartalmi elemei is változtak, de már kisebb mértékben, jelképei és a bennük megnyilvánuló tér- és időszemlélet pedig tisztán megőrizték ázsiai primitívségüket és objektivitásukat. [...] A tartalmi elemek részleges átalakulását az európai kultúra egyetemes érvényű igazságainak megismerése magyarázza, a jelképek és formai sajátságaik maradandóságát pedig a magyar lélek megváltozhatatlan belső törvényei. Népművészet, népköltészet és népzene együtt élnek a falusi ember lelkében, csak mi városiak szedtük szét őket."

13 Lükő Gábor komplex, a lelki egységet feltételező művészet- és kultúrafelfogása Karácsony Sándor tanításaira vezethető vissza. Egy történetileg kialakult, keleti kultúrákban gyökerező egykorú világkép maradványait látja népünk kultúrájának bizonyos rétegeiben megjelenni.

14 A stukturalizmus és a szemiotika külföldi irányzatai hazánkban is jelentős tábort verbuváltak, számos képviselőre találtak az utóbbi évtizedekben. Ekkor figyeltek fel ismét Lükő Gábor munkáira is. „...Különösen azok a gondolatai érdemelnek figyelmet, amelyekben arra hoz példákat, hogy a népdalok, a népi díszítőművészet és a népi hitvilág 10 Balogh Jolán 1967. 77. 11 Balogh Jolán 1967. 80. 12 Fél Edit-Hofer Tamás-K. Csilléry Klára 1980. 746. 13 Lükö Gábor 1942. 337. (Végszó) 14 A kiadó utószava Lükö Gábor 1983.