A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

FIATAL NÉPRAJZKUTATÓK II. KONFERENCIÁJA - Hozzászólások

Bali János a kultúradefiníció felől közelítve két kategóriába sorolta a tárgyakat: egyrészt amelyek működnek a közösség életében (kulturálisan identifikálhatőak), s azokra, amelyek csupán természetes környezetét alkotják. Utalt rá, hogy a két kategória bizonytalansága nem ad módot a tárgyak mechanikus szétválasztására. T. Bereczki Ibolya tárgygyűjtés közben három szempontot tartott lényegesnek szem előtt tartani. A hagyományos paraszti kultúrát vizsgáló ethnográfusnak a kiválasztás kritériuma közül nem szabad kihagynia a hagyományos tárgy fogalmát. Egyrészt a paraszti kultúra részeként kell léteznie, másrészt jellemzőnek kell lennie. Egyedi tárgy csak abban az esetben lehet, ha egyedisége teszi a kultúra részévé. A fentiek mellett nem szabad a tárgy forrásértékéről sem megfeledkezni, ez továbbélésének is feltétele. A további előadások vitáiban - specifikusabb formában - újrafogalmazódtak a problémák. Bali János dolgozatában a fotó, mint néprajzi tárgy problémakör mögé sorakoztak a kérdések. Hogyan mérhető egy család - nagyobb merítésben falusi közösség - fotóhoz való viszonya? Milyen rendezőelvek szerint osztályoz egy fotógyűjteményben a használó? S miben tér el ettől a kutató modellje? Mi a funkciója az ilyen, s ehhez hasonló statisztikai vizsgálatoknak? Van-e, s ha van, mi a kutatás következő lépése? Bali János beillesztette dolgozatát a vele hasonló metodikájú vizsgálatok sorába. Kifejtette, hogy egy koncepciózus fotógyűjtemény-vizsgálat jóval több, mint jól adatolt fotóleírások összessége. Ez előbbi utal a család társadajmi viszonyaira, hierarchiájára, közösségben betöltött szerepére. A privát képek informálnak a képmással szemben támasztott esztétikai igényről. A képekről leolvasható primer információ a hozzájuk fűzött kommentárokkal kiegészül, árnyaltabbá válik. Lackner Mónika és Romsics Imre egyaránt a népművészet változásának rekonstruálását kísérelték meg előadásukban, kapcsolódva a néprajzi tárgy funkció-formaváltozásának problematikájához. A kalocsai népművészet jelenkori szerepe, létjogosultsága óhatatlanul a giccs meghatározása felé terelte a vitát. Ennek során az a közös álláspont fogalmazódott meg, hogy a néprajzos értékítéletektől mentes szemlélete mindenképpen kívánatos abban az esetben, ha az esztétikai értelemben giccsnek minősülő tárgy a kultúra része, díszítő funkciója, használata legalizálja jelenlétét a közösségben. A kutató semmi mást nem tehet, minthogy konstatálja a vizsgált közösség saját értékítéletét, azt, ahogyan saját tárgyaihoz viszonyul, integrálja azokat. Az a feladata, hogy a kultúra változásait regisztrálja, s nem az, hogy külső, nem szakmai szempontok szerint mondjon értékítéletet.