A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

KÖZLEMÉNYEK A MÚZEUMI TUDOMÁNYOKTERÜLETÉRŐL - Tóth Pál: Telepekről a faluba - putrikból lakásokba (Lakóhelyi szegregáció a falusi cigány lakosság körében)

telepszerűen, Arlón telepszerűen és a községben szétszórtan épültek Cs-lakások. Hernádvécsén 11 db lakás épült a 80-as években. Tornanádaskán 9 lakás stb. Általában ott nem épültek Cs-lakások, ahol a cigánylakosság száma elenyésző volt, telepek nem voltak, vagy ahol a lakosság esetleg a „törzsökös" cigánycsaládok meg tudták hiúsítani az akciót. Volt, ahol a székhely, vagy „főközség" minden Cs-lakást magának tartott meg, másutt valamelyik társközség nyakába varrták. A helyi vezetés felfogása, a helyi gazdasági szervezetek érdekei, valamint a helyi lakosság és a helyi cigányközösségek ellenállása, előítéletei, vagy a közöttük kialakult viszonyok mineműsége döntötte el, hogy a telepi relokalizáciőnak ez a módja végül is hogyan, milyen módon zajlott.' A telepi relokalizáció - a felszámolt telepek lakosságának újraelhelyezése - három alapvető programba illeszthető. Elsődleges és alapvető formája a magánlakás-építési akció, közismert nevén a Cs-lakásépítés volt. Ezeknek minden gondját a tanácsokra tették. A feltételek, a hitelkonstrukciók, a kedvezmények jelentősen változtak. A 8()-as évek közepétől már lehetőség nyílott arra is, hogy a cigánycsaládok az igényjogosultságuk és fizetőképességük függvényében maguk határozzák meg az épített lakások komfortosságát és a szobák számát. Ezeket az épületeket egy 1974-ben hozott PM-rendelet alapján adómentesség illette meg. A másik jelentős program a lakásvásárlási akció volt. Bizonyos községek esetében (amelyek nem szerepeltek a 27/1971. ÉVM sz. rendeletben) a helyi tanácsok által értékesítésre felajánlott üresen álló lakóházak megvásárlását lehetővé tették. A vásárlási kedvet számos kedvezménnyel fokozták: 1986. január l-jétől pl. a lakóház eladási árának 90 százalékáig lehetett kölcsönhöz jutni. A harmadik program a tanácsi bérlakáshoz jutás, amit később az ún. „sokgyermekes családok lakáshoz juttatását előmozdító" program egészített ki. Ennek azonban a községek vonatkozásában nem volt jelentősége. Egyéb megoldási módok is léteztek, ezek részletezésére azonban ehelyütt nincs módunk. A telepi relokalizáció eredménye - többek között - a falusi cigányság jelenlegi lakásviszonyai. A kérdés az, mi váltotta fel a telepi lakásmódot, a telepek lakásviszonyait, a telepi környezet nívóját, a telepi szegregációt és szeparációt? A következőkben ezekkel a kérdésekkel kapcsolatos adatainkat ismertetjük. Az általunk megkérdezett háztartásfők átlagéletkora 41 év volt, a házastársaké (élettársaké) pedig 39 év. Ennek ellenére ezeknek a falusi cigány férfiaknak és nőknek 40, illetve 43 százaléka legfeljebb kívülről látott valódi cigánytelepet. Ezek a cigányemberek már nem putriban és nem telepeken, hanem városokban és falvakban és lakóházakban látták meg a napvilágot. A telepek világáról legfeljebb szüleiktől hallottak, vagy rokoni látogatásaik során nyerhettek bepillantást a cigánytelepek életébe. A relatív többség - már csak az életkori átlagból következően is - természetesen cigánytelepeken született, és hosszabb-rövidebb ideig putrikban élt. Néhányan mind a mai napig. Mintegy 8,5 százalékuk pedig már valamelyik Cs-lakástelepen látta meg a napvilágot, és kb. 5 százalékuk született külterületi lakott helyeken, tanyákon (2. sz. táblázat). A háztartásfő és házastársa (élettársa) lakásának ökológiai pozíciója születésük időpontjában Háztartásfő Házastársa Cigánytelep „Új" telepek Tanya, külterületi lakott hely „Bent" a faluban, városban 4') 6 5 4U 42 11 4 43