A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)
KÖZLEMÉNYEK A MÚZEUMI TUDOMÁNYOKTERÜLETÉRŐL - Orosz György: A Mélységek könyve című orosz házi népénekekről
tanító által a hívekhez intézett kérdések gyűjteménye volt, hanem a tanár beszélgetését jelölte tanítványával, aminek során az utóbbi kérdezte az előzőt. 37 Ilyen formában jelenik meg előttünk a Három szentatya beszélgetése című apokrif írás, amelynek a legfőbb törekvése: mindenre magyarázatot adni, minden fogalmat rendszerbe foglalni, mindennek megtalálni a helyét a keresztény értelemben vett szakrális térben és időben. Ilyen nyomvonalon haladnak kérdés-feleleteikkel a Mélységek könyve egyházi népénekek is, amelyek minden keresztény vallásosságuk mellett nem tükrözik az egyház hivatalos álláspontját: eretnek nézetek találhatók bennük. És most lássuk egy viszonylag teljes szövegváltozat magyar fordítását: A MÉLYSÉGEK KÖNYVE Kerekedett egy nagy viharfelhő. Aláhullott belőle a Mélységek könyve, Nem kicsi az, se nem nagy: Negyven százseny a könyv hossza. Széltében meg húsz százseny. Ahhoz az isteni könyvhöz Egybegyűltek, összesereglettek: Negyven cár a cárevicsekkel. Negyven fejedelem fejedelemfiastul. Negyven pópa, negyven diakónus. Számos népség, kisemberek. Pravoszláv keresztények. A könyvnek közelébe senki oda nem lép. Ahhoz mi Istené, senki nem közelít. Eljővén a könyvhöz a bölcs király, A bölcs király, David Jevszejevics: Istennek könyvéhez ő közel lépdel; Őelőtte a könyv felnyitul, A teljes isteni írás néki feltárul. Eljővén a könyvhöz Vologyimir fejedelem is, A fejedelem, Vologyimir Vologyimirovics. Vologyimir fejedelem így szólott, A fejedelem, Vologyimir Vologyimirovics: - Hej te, hej, bölcs királyunk, - Bölcs királyunk, David Jesszejevics! - Olvasd el, fenség, Istennek könyvét, - Szóljál, fenség, Isten cselekedetiről, - A mi éltünkről Szent Oroszhonban, - A mi életünkről széles e világban: - Miből termett nékünk a széles nagyvilág? - Miből lőn nékünk a ragyogó nap? - Miből lőn nékünk a fénylő újhold? - Miből levének nékünk a sűrű csillagok? - Miből levének nékünk a sötét éjszakák? - Miből levének nékünk a pirkadó hajnalok? - Miből levének nékünk a viharos szelek? - Miből lőn nékünk a szemerkélő eső? - Miből lőn nékünk az ész és értelem? - Miből levének gondolataink? - Miből lőn nékünk a világnak népe? - Miből levének nékünk kemény csontjaink? - Miből lőn a testünk?