A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Bencsik János: A szőlőbirtok társádalommegosztó hatása Erdőbényén századunk első felében

akinek a gazda szólt, aki megszervezte a bandát. A szakmányt tavasztól őszig vállalták. Nem cserélgették sem a gazdát a szakmányosok, sem a munkásokat a gazdák. A legrátermettebb, a legerősebb törvényszerűen az első ember, a vajda, a banda végén pedig a tolóvajda haladt. A vajda irányította a banda munkáját, felelős volt a végzett munkáért, s ami természetes volt, ő határozta meg a munka tempóját is. Érdekük volt a jó és gyors munka. Minél hamarabb végeztek a szakmánnyal, annál jobban kerestek. Már néhány személyhez zsongár is társult, aki rendszerint nagyobbacska gyermek volt. ő látta el vízzel a bandát. Nagy demizsonokba, kannákba cipelték a hűs vizet. A kutak a szőlők alatt voltak. Kővel voltak kirakva, s rajta nagyobb fedlap. Rendszerint a pásztorok pucolták ki, tartották rendbe. Volt pásztor, aki nagy beteg lévén, kérte, hogy „az omlási kútból hozzatok vizet", mert az használni fog. Olyan hideg volt a vizük, hogy ha beleittak, a fogukba ütött a hideg. A zsongárok nehéz munkát végeztek. A hőségben bizony fogyott a víz. A szakmánymunkára ma is ügy emlékeznek adatközlőim, mint a legnehezebb, legemberpróbálóbb feladatra. Nem volt kímélet, aki elszegődött, annak együtt kellett haladni a bandával. Egymást hajtották a munkában. A bényei határ erősen köves, kötött nyirok talajú lévén, bizony vágni kellett a kétágúval, ha keresni akartak. Munka közben persze ügyelni kellett a minőségre is. Általános szokás szerint bakhátra kapáltak, vagyis a sorok közét kisebb-nagyobb táblákban szaggatták fel, majd pedig egymásra fordították, a kapával pedig össze is törték. Megakadt a szakmányosok között is a bundázó, aki kapálatlan területre fordította rá a felszakított, agyagos hantot. Az ilyen munkásnak nem volt tekintélye. Legközelebb már nem kapott munkát, akár éhen is halhatott. Mára már mindenki bundázik - fogalmazott egyik adatközlőm. Amilyen a munkás, olyan a rendszer. A nagyobb szőlőbirtokos már vincellért fogadott. Csak megbízható ember lehetett vincellér, a tulajdonos bizalmi embere. Éven át alkalmazta, s kiszabott bért, komenciót kapott. „Annak becsületesnek kellett lenni. A jobb napszámosokból kerültek ki a vincellérek. Értenie kellett mindenhez. Még a bor szinelését is rábízták. Ha úgy ítélte meg a gazda, akkor elküldhette 6 hónapos téli iskolára Tárcáira." A vincellérek között akadt olyan bényei ember is, akit ma is emlegetnek. Illés Bálintról úgy tudják, hogy napszámosként, majd vincellérként kis vagyonkát gyűjtött. Jól bírta valamikor a szakmányt is. Gyermekeit is úgy ismerik, hogy „ők szépe voltak Bényének. Családjával jól bánt, rendes volt a családjához. Gazdálkodásukat szépen vezették. Templomjáró volt mindenik Illés fiú." Amikor elérkezett István király ünnepe (augusztus 20.) akkorra beharmadolták, be gereblyézték a szőlőt, ezzel befejeződött a munka. Az őrzések fölötti jogot a pásztorok kapták meg. A szőlőpásztorok ekkor költöztek ki az őrzésbe. Előzőleg az elöljáróság kidoboltatta, hogy jelentkezni lehet szőlőpásztornak a hegybírónál, ök alkalmazták a pásztorokat, kit hová, s akit jónak láttak. Akinek több szőlője volt, az a gazda parancsolt, az szólt bele, hogy ki legyen ott a közösség pásztora. Augusztus 20-a után nem volt szabad kimenni másnak a szőlőbe, csak a pásztor tartózkodott kint az inasával, mert inas nélkül nem is lehetett igazi pásztor. „Az nem volt pásztor, akinek inasa nem volt." Az inas jobbára valamelyik hozzátartozó gyermeke volt. Együtt kezdték a határbeli szolgálatot. A gyerekek szerettek kint lenni, hiszen az övéké volt az első gyümölcs. A csattogás, a pattogás feladatuk közé tartozott.

1(1 Jeles pásztorok voltak Erdőbényén: Bakos István, Bakos András, Oláh József, Molcsán József. Amikor elérkezett a szüret ideje, végigjárta a pásztor a szüretelő gazdákat. Azok megvendégelték. Ráadásul egy fél liter pálinkával, liter borral, hozzá darab szalonnával is megajándékozták. Az őrzésben volt egy olyan hely, ahonnan látta a pásztor, hogy ki jött és ki ment haza a szőlőből. Ismerték is, hogy kire kell vigyázniuk. Kinek volt „ragadós a keze".