A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Bencsik János: A szőlőbirtok társádalommegosztó hatása Erdőbényén századunk első felében

ezeket számon tartották. Tudták, hogy ki milyen jogon jött a határba. „Ha e ragadós kezű nem ment ki a határba, akkor nyugodtak lehettek a pásztorok, nem fordult elő lopás kint." A pásztorok egyszerű kunyhót építettek, abban volt a fekhelyük. Ágasfás-tetőszerkezetű, paticsbőX készült volt a kunyhó. Tetejét jól megrakták venyigével. Éveken át megmaradt, vagy ha nem is, de a másikat ugyanoda építették. Jeles esemény volt a szentmihály tüze. A pásztorok már hetekkel korábban hordatták az inassal a tűzrevalót az őrzés legmagasabb pontjára. Az őrzés fölötti kőgátakon gyújtottak tüzet a pásztorok Mihály-nap (szeptember 29.) estéjén. Tűzből kirakták, hogy az őrzés a Kláberé, vagy a Moskovicsé. Az volt az érdem, amelyik pásztornak szebbet mutatott a tüze. A tulajdonosnak illett megajándékozni a pásztort ezért, általában 10 liter bor dukált neki. „Gyermekkoromban - emlékezik adatközlőm - nagyon vártuk, mikor lesz már a szentmihály tüze. Mikor nagylány lettem, az udvarlónkkal is kiálltunk a falu szélére, s onnan néztük a szentmihály tüzeket." „Nem jöttök szentmihály tüzét nézni?"-kérdezgettük egymástól. Szépen mutatott a hegyoldal tele tüzekkel. Mint a csillagok, úgy világítottak. Aki nem kapott munkát a szőlőben, vagy már befejeződött a szőlőmunka, az más munka után nézett. Az erdőt járták. Télen pucolást vállaltak. Résziben dolgoztak. Egyik kopka fa a munkásé volt, a másik a gazdaságé. Akinek lova, szekere volt, az fuvarozást vállalt a gazdaságnál. Tolcsvára hordták a szerszámfát, vagonba rakták. Tokajba meg a zsidónak szállították a tűzifát, Szegibe, Újfaluba pedig a piacot járták. A csert a bőrgyárak igényelték, a vasúthoz szállították. De kaptak munkát a pincék körül is. „Nagyapám még Kassára fuvarozta a bort" - emlékezett egyik adatközlőm. A fuvarosok összetartoztak. 3-4-en jártak egy csapatba, így baj esetén egymásnak tudtak segíteni. A legszegényebb családok, no meg a gyermekek és feleségek minden alkalmat megragadtak, hogy szerény jövedelemhez jussanak. „Nem estek kétségbe a bényeiek, ott volt az erdő. Gombát gyűjtöttek, csipkebogyót, meg gyógyfüveket. Élelmes nép volt ez. Szálai nevű felvásárolta. Ősszel még a kisemberek feleségei is az erdőt járták, zsákszámra hozták a makkot a sertésnek. Búzás zsákra kötelet, s mint a tarisznyát, háton cipelték haza." A frakkos ponyvát másra használták. Közülük kerültek a pásztorok is. Községi csordás, gulyás, kondás, s néha a kecskepásztor is szegény ember volt. Rendszerint ház nélküli családok, akik bérbe kapott szobában húzták meg magukat.

11 Erdőbényén volt egy úricsorda is, Turján Ignácnak 30 db-os csordája volt, s azzal külön csordás járt az Alhegybe. Összefoglalásként megfogalmazhatjuk, hogy Erdőbénye társadalmát a legértékesebb ingatlan, a szőlőbirtok különböző érdekű csoportokra, rétegekre szabdalta. E keretek áthágása, a vagyoni emelkedés rendkívüli erőt, munkabírást, és nem egyszer szerencsét követelt meg a vállalkozó kedvű, törekvő családoktól. A szegénység elkülönült a településen is, ők lakták a Hecskét, s a Brónokot. BENCSIK JÁNOS JEGYZETEK 1. Ezek a mezővárosok sokáig őrizgették elnevezésükben, szokásaikban a volt városi rangot. Mádon a „városháza" felirat az épületen maradt. Bizonyára számukra, mádiak számára ez többet jelentett egyszerű grafikai jelnél. 2. Orosz István: Magyarország mezőgazdasága a dualizmus első évtizedeiben. Kovács Endre (főszerk.): Magyarország története, 6/2. 1039-1117. Budapest. 1979. 3. 1868. XXIX. t. c. 1 pr. „Mindazon tartozások, melyeket a szőlőbirtokosok szőlőiktől, s azok aljától és felsejétől akár szőlőhegyben, akár szőlőskertekben a föld tulajdonosának szerződés vagy gyakorlat szerint 6 81