A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Nádija Varchol-Anatolij Ivcenko: Frazeologicsnij szlovnik lemkivszkich hovirok Chidnoji Szlovaccsini (Udvari István)

- úgynevezett „nemzetiségi", vagy „kisebbségi", nevezhetjük bárhogy, múzeum: az egyik a már oly sokszor emlegetett Roznov pod Radostem-i morva-vlach, másik pedig a Svidník-i ukrán szabadtéri néprajzi múzeum. Igazán csak sajnálhatjuk, hogy a közel egymilliónyi csehszlovákiai magyarságnak nincsen önálló szabadtéri néprajzi múzeuma, illetőleg a csehszlovákiai vezető tizenöt szabadtéri néprajzi múzeum közül egy sem rendelkezik sajátos, magyar profillal is. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy könyvünk tudományos munka. Közművelődési vagy éppen idegenforgalmi célokat csak közvetve, mintegy forráspublikációként szolgál. Mindenképpen úgy gondoljuk, hogy mind ezt a könyvet, mind a benne ismertetett szabadtéri néprajzi múzeumokat, hangsúlyosan azonban a Roznov pod Radostemi morva-vlach szabadtéri néprajzi múzeumot, néprajzi muzeológiánk hasznára figyelemmel kell kísérnünk és tanulságaikat fel kell használnunk. DANKÓ IMRE NÁDIJA VARCHOL-ANATOLIJ IVCENKO: FRAZEOLOGICSNU SZLOVNIK LEMKIVSZKICH HOVIROK CHIDNOJI SZLOVACCSINI (Kelet-Szlovákia lemk nyelvjárásainak frazeológiai szótára) Bratislava-Presov, 1991. 159 p. Az utóbbi évtizedek szlavisztikai kutatásainak örvendetes jelensége, hogy fellendültek a frazeológiai vizsgálódások, s kibontakozott a frazeológiai elmélet is. A nyelvi rendszer e sajátos rétegéről készült nagyszámú tanulmány, könyv mellett megjelentek az orosz, bolgár, szerbhorvát, lengyel, cseh frazeológiai nagyszótárak, melyek megbízható bázist nyújtanak a szláv szólások és közmondások összevető szempontú tanulmányozásához. A frazeológiai vizsgálódások gazdagságán és változatosságán belül viszonylag kevés teret kapott a nyelvjárások frazeológiai rendszerének tanulmányozása, tipizálása. A Varchol-Ivéenko szerzőpáros Kelet-Szlovákia lemk ukrán (ruszin) nyelvjárásainak szólásait, közmondásait tárja a kutatók elé. A kötet jellemzője és fontossága tehát, hogy viszonylag összefüggő nyelvjárásterületről ad hírt, s egy általunk kevésbé ismert néprajzi-etnikai egység gondolkodásmódját tükrözi. A fonetikus közlésmód lehetővé teszi a nyelvi, néprajzi és etnopszichikai sajátosságok együttes vizsgálatát. A magyarsággal a múltban intenzívebben érintkező kelet-szlovákiai ruszin népesség szólásai, közmondásai meggyőzően mutatják, hogy a nyelv frazeológiai síkja nem kisebb mértékben tükrözi a nyelvi kölcsönhatást, mint a fonetika, morfológia vagy mint a lexika. Vessünk egy pillantást a lemk nyelvjárásokra. A lemk nyelvjárások a galíciai-volhíniai fejedelemség területén a XIII-XIV. században erőteljes lengyel hatás alatt fejlődtek, e nyelvjárás hordozói a XIV-XV. században valach-jogon, soltésztelepítések révén költöztek át a történeti Magyarország Szepes, Sáros, Zemplén vármegyéibe, ahol a szlovák nyelvjárások erőteljes hatása alatt fejlődtek tovább. Mindazonáltal a galíciai területekkel való kapcsolatuk egészen a XX. századig intenzív és sokoldalú volt. E nyelvjárások további fontos vonása, hogy sajátos, öntörvényű fejlődésüket egészen a XX. századig nem befolyásolták az ukrán irodalmi nyelv nivelláló tendenciái. Mai fejlődésüket, alakulásukat a szlovák irodalmi nyelvi hatás befolyásolja radiálisán. A kötetbe foglalt lemk szólásokban kifejezően tükröződik a lemk nyelvjárások bonyolult genetikai fejlődése - a lengyel, szlovák, német és magyar hatás. A szerzők kelet-szlovákiai 58 ruszinlakta helységében mintegy 2300 frazeológiai egységet gyűjtöttek fel. A szólásmondásokat a bennük foglalt közös címszavak, vezér-