A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Liszka József: Magyar néprajzi kutatás Szlovákiában (1918-1938) (Viga Gyula)

szavak szerint rendszerezték. A vezérszavakat általában a főnevek adják, ezek hiányában egyéb szófajok. A vezérszavakhoz kapcsolódóan, az egyes egységek a kezdő szó ábécérendjében következnek. A lemk szólásokban és közmondásokban közel ötven hungarizmust találtam, ebből mintegy 40 vezérszó. Vezérszavanként szerepelnek pl. a következő magyar eredetű lexikai egységek: bagov, bajusz, bokancsi, bocskori, valal ( = faiu), bugyilar, butor, harapás, huncut, gombicska, dohán, Ferenc Jozska, kabát, kalap, kefa, kocs, laba, lampas, leves, livcsa ( = lőcs), Matyas, pálos, patkány, pipka ( = pipa), talpa, urfij, fajta, falatok, filer, chosen, sárkány stb. A szólásokba került, egyébként nem nagyszámú földrajzi nevek között, szinte törvényszerűen ott találjuk a ruszinok Szabolcs vármegyei, híres búcsújáróhelyének nevét, PócsoX is. Ne zajde ani do Povcsi na vodpuszt. Ügyetlen, élhetetlen ember (aki még Pócsra sem talál el). A fenti szavak többsége önálló lexikai egységként is él a lemk nyelvjárásokban, de nem mindegyike, ezekről teljes biztonsággal megállapíthatjuk, hogy a szólással, vagy közmondással együtt kerültek át a ruszinok nyelvébe, így pl. Ani harapása ne mati! ,semmenyije nines'. Za Ferenc Jozska régen'. Jazik jak pálos ties a nyelve", Pisnij jak urfij ,dölyfös

1

. Prodavati za bagov ,Nagyon olcsón elad

1

. Szemantikai szempontból a többi hungarizmust magában foglaló frazeológiai egység is általában megegyezik a megfelelő magyar szólással vagy közmondással: pl. Ne sztojati ane za bagov. (.semmit nem ér

1

); Ani huncuta filera. ,Nincs egy vasa sem'; Nasa fajta. ,Közeli ember

1

; Dobrij jak falatok chliba. ,jó ember

1 stb. A szólásokból nemcsak a lemkók története rajzolódik ki, hanem az is, hogy milyen természetföldrajzi viszonyok között éltek, ill. élnek. Feltűnően sok szólásban szerepel folyó, patak neve vagy folyóvízre történő utalás. Ezekből kitűnik, hogy a ruszin népesség hegyes, erdős vidéken, gyors folyású patakok mentén folytatja életét. A lemk nyelvjárások frazeológiai szótára közelebb visz bennünket a Kárpát-medence interetnikus kapcsolatainak árnyaltabb megértéséhez és feldolgozásához. A munka alapvető fontosságú az ukrán-ruszin-magyar nyelvi kölcsönhatás tanulmányozói számára, s haszonnal forgathatják néprajzosok, folkloristák és művelődéstörténészek is. UDVARI ISTVÁN LISZKA JÓZSEF: MAGYAR NÉPRAJZI KUTATÁS SZLOVÁKIÁBAN (1918-1938) (Új Mindenes Gyűjtemény Könyvtára) Bratislava, 1990. 149 p. 1989 a Magyar Néprajzi Társaság megalakulásának százéves évfordulója a visszatekintő és számot adó összegzések éve volt a magyarországi etnográfia és folklorisztika számára. Elsősorban Kósa László könyvei {A magyar néprajz tudománytörténete. Budapest, 1989.; A Magyar Néprajzi Társaság története 1889-1989. Budapest, 1989.) vállalkoztak a szintetizáló visszatekintésre, de lényegesnek kell tartanunk a néprajzi muzeológia eredményeinek számbavételét is (Selmeczi Kovács Attila-Szabó László (szerk.): Néprajz a magyar múzeumokban. Budapest-Szolnok 1989). Úgy vélem, hogy az említett munkák mellé kell sorakoztatnunk Liszka József tanulmányát is, amely a Trianont követő két évtized szlovákiai magyar néprajzi tudományosságának történetét tekinti át, igen lényeges tanulságokkal szolgálva az egyetemes magyar néprajz számára. Liszka tanulmánya nem egyszerűen tudománytörténet, pontosabban nem csak a néprajz tudománytörténete. Célkitűzése ugyanazon gyökerek megkeresése, amelyek a szlovákiai magyar néprajz számára folytatandó hagyományt jelenthetnek, ám tárgyát rendkívül összetett háttér előtt, bonyolult összefüggéseiben vizsgálja. Nem a két évtized