A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Galuska Imre: A Borsod-Gömör-Kishonti cikkek (1595)

Az utolsó előtti, XXXVII. fejezetben folyamodnak „A kegyes hatóságokhoz, grófokhoz és nemes urakhoz, mint az Isten szolgáihoz is" az articulusok elismeréséért és elismertetéséért, egyszóval megerősítéséért, „hogy az egyház is az apostolok rendelete szerint, siessen könyörgését kiönteni minden mások előtt a hatóságokért, mint az emberi társaság fejeiért; és az Isten is az ő igazainak könyörgését meghallgatván, légyen kegyelemmel mellettök, szerencsésítse minden áldásával a hatóságok igazgatását." Az articulusok elismerése a világiak részéről lényeges volt. Például a hercegszőlősi kánonokat kétszáz év után a kormányzat érvénytelenítette, mivel a királynő nem erősítette meg. Az ő parancsára a baranyai alispán csaknem minden példányát elkoboztatta. „Ne is vitassa kegyelmed - mondta Borza Gergely esperesnek -, hogy jó-é, nem jó-é? és micsoda hiba van benne? Elég az, hogy nincs őfelségétől konfirmálva."

9 Az utolsó cikk, a XXXVIII. elrendeli a kánonoknak mindenki által egyenkint való aláírását, megsértőjének pedig „szellemi törvényhatóságunk által" való megbüntetését. Visszatérek még a XXIII. cikkre, melyet - miután az így sehol másutt fellelhetően a paptnarasztás ősi törvényéről szól - egészen idézek: „A régiek szokását és tisztességes eljárását a nyilvános cngedelemkérésben, visszahozzuk az egyházba. - Azért minden lelkész egyházi szolgálata utolsó hónapjának eljöttével mindjárt kérjen nyilvánosan engedelmet hallgatóitól, hogy így megtudva azoknak gondolkodását ha azoknak úgy tetszik és igaz okuk az ő elbocsátására nincsen, tisztességesebben megmaradhasson a következő évre. Mert nem kell megvetésnek kitennünk a szent szolgálatot, sem magunkat az egyházak akarata ellenére azokra fel nem kell tolnunk." Én ennek a praxisnak, azazhogy századokon át hagyományozódó már csak csökevényének tanúja voltam éveken át - zárszámadáskor. A gyűlés vége felé az egyházfi s egyben harangozó mindig felállott és - engedelmet kért. „Engedelmet kírek (néha hozzátette: mindenkitűi), ha valamit nem úgy cselekedtem vóna." S feltette a kérdést: megmarasztják-e. Tette ezt, mert a régi regulát, mely valaha minden szolgálattevőre vonatkozott, így vette át elődjétől. A papmarasztás jogából kinőhető torzult mentalitás népünk között újabban is fellelhető volt. Egy népfőiskolát is járt volt KIE-vezető fiatal házasember a fiatal házasok közt előforduló viszály korát élte, amiről, ha kibéküléssel végződik, azt szokták mondani nálunk, hogy: Eltudták a bolondesztendőt. Pazar Andornak, aki az 1940-es évek elején káplánkodott nálunk, az a fiatalember - nekem kurátorom is lett - megüzente nagy híresen, hogy kiviteti, vagy kiviszi a faluból. Oka egy prédikáció volt a Ruth könyve alapján az anyós és a meny viszonyáról. A lelkészéhez hasonló volt a falu másik hivatalnokának, a jegyzőnek a helyzete. - Gyermekkoromban felcsillanó szemmel emlegették előttem anyai nagyapámat, sőt néha még lelkészkoromban is. „A tisztelendő űr nagyapja négy lóval odaállt a faluháza elibe, oszt ki akarta vinni a jegyzőt a faluból; azt mondta a jegyzőnek: Kiviszlek a falubul." Gyermekkoromban büszke voltam rá, később restellkedtem miatta, valahányszor hallottam; most pedig már megértem. Másfél telek földjével a falu első gazdája volt, a papnak két egész telek, de nagyapámnak Gesztelyben is volt birtoka, sőt Berzéken is conpossessor volt. Apja harangot öntetett Gesztelynek, nagyapja Kesznyétennek. Keresztapja a pap volt, kit tisztelendő keresztapámnak szólított, a jegyző, Mezőssy Gusztáv, keresztkomája, mert legkisebb lányának, édesanyámnak a keresztatyja volt. Tekintetes komám uramnak tisztelte. A legnépszerűbb ember volt a faluban. Bátyám uramnak nevezve ma is szeretettel emlegetik. Kesznyétenbe való megválasztásom talán nem csekély részben köszönhettem neki holtában is. Még vannak, akik emlékeznek rá, hogy úgy temette a pap, hogy „a gyermekek Turóczy bácsija". Ugyanis a gyermekek nyilván azért is nagyon szerették, mert az ezredéves ünnep alkalmából telepített gyümölcsöséből jövet mindig valami jó gyümölcsfélét osztogatott köztük. 2* 19