A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)
MISKOLC TÁRSADALMA A FEUDALIZMUS KORÁBAN - Hozzászólások
fel az oktatásra. Ahogyan az 1960-as években elképzelhetetlen volt egy magyar iskola politechnikai műhely nélkül, ugyanígy elképzelhetetlen volt a 18. századi iskola állandó, ideiglenes vagy alkalmi iskolai színpad nélkül. Kelemen Didák alakja valóban megkerülhetetlen a minoriták történetében. Ha nem is az ő ún. életszentségére alapozva próbálom a minoriták népszerűségét magyarázni, az azonban bizonyos, hogy Kelemen Didák kivételes egyéniség volt, aki egymás után alapította a minorita házakat Magyarországon. Nagyszerű diplomáciai érzékkel rendelkezett, kiválóan fel tudta gazdag kapcsolatait használni tevékenységében, Károlyi Klárával, a Károlyi családdal igen gazdag levelezése volt. Egyéniségét a miskolci iskola alapításánál, a rendház kulturális tevékenységének a felvirágoztatásánál mindenképpen számba kell venni, akkor is, ha nem avatták vagy nem avatják szentté. Barsi János: Úgy tűnhet, hogy az iskola igen fontos volt a miskolci társadalom életében, mégis azt kell mondanom: valójában nem így van. Az 1729-1730-tól jelen lévő iskola történetéhez két forrást ismerünk: a miskolci ház iratait és a rendtartomány jegyzőkönyveit, s ezek nem fedik egymást. A miskolci rendház adatai Auer Lipótot nevezik meg 1729-ben rendházfőnökként, 1730-tól 1742-ig pedig Kelemen Didákot. A rendtartományi jegyzőkönyvek, melyeket leginkább Nyírbátorban vezettek, alig-alig említik Kelemen Didákot. A miskolci iskola indulásánál egy szerzetest és 50 nebulót jegyeztek fel, majd a legközelebbi forrás 1744-ból 23 tanulót említ. 1760-ig 50-70 a tanulók száma, 1770-ben pedig 150 körül volt a létszám. Egy 15 000-es városban ilyen csekély számú diák nem lehetett meghatározó tényező. Ismerni kellene, hogy mennyi volt a protestáns iskola tanulói létszáma, és a kettőt együtt kellene vizsgálni. Figyelembe veendő az is, hogy alig volt két miskolci diák az 50 nebuló között. Igen sok szlovák anyanyelvű tanuló járt ide a Felvidékről, ezt a rendház összetétele is igazolja, hiszen a rendház főnöke, annak helyettese - a rendtartományi összekötő - mellett magyar és szlovák ünnepi szónok is működött Miskolcon, sót még szlovák vasárnapi szónok is. A papok között 2 vagy 3 szlovák anyanyelvű volt a nagyszámú szlovák diák miatt. Miskolc társadalmára nemcsak azért voltak csekély hatással, mert nem volt miskolci közöttük, hanem azért is, mert a rendház és iskola igen zárt közösséget alkotott. Évente néhány alkalommal találkoztak közvetlenül a várossal. Augusztus 15-én Nagyboldogasszonykor avatták a Mária-egyesületük tagjait, ekkor körbevonultak a városon, ezenkívül csak a temetésekre jártak el, más alkalmuk nem volt a városiakkal való kapcsolatra. Kérdés, hogy mennyire lehetett egy ilyen zárt, kis számú közösség hatással egy teljesen protestáns városra. Érdekes lenne azt a kérdést megvizsgálni azonban, hogy azok, akik Eperjes környékéről vagy a Felvidék más helységeiből itt tanultak, hogyan tudtak falujukba visszatérve minorita szellemben működni. Az egyház és személyiség kapcsolata is igen érdekes kérdés. A katolikus egyházon belül nemigen beszélnek személyiségről, bár a szentek kultusza ennek ellentmondani látszik. A személyiség érdektelenségét igazolja, hogy a jezsuiták nem adták a nevüket drámáikhoz. A szerzetesek kicserélhetősége, egymást váltása alárendelt minden más szempontot. Természetes volt, hogy a jezsuita Kokin-Kínából egyenesen Svédországba került, s ezenközben mindegy volt, hogy hogyan hívták. A minoritákra is jellemző volt bizonyos személytelenség. Kelemen Didák kivételével ez alól, hiszen hosszú ideig, 12 évig volt Miskolcon házfőnök. Valóban elkezdte itt pasztorációját, főként börtönpasztorációs tevékenysége volt ismeretes. Térítési munkáját figyelemmel kísérve érdekes megjegyezni, hogy az 1740-es években 3-4 megtérést jegyeztek csak fel, mindegyik börtönben történt, a megtértek mindegyike nő volt és egyikük sem volt miskolci. A kérdéshez tartozik, hogy a női rabok egy része olyan katolikus vallású személy volt, aki