A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

MISKOLC TÁRSADALMA A FEUDALIZMUS KORÁBAN - Hozzászólások

Társadalomtörténet - művelődés - vallás Elnök: WELLMANN IMRE Benda Gyula: Az előadások közül a 19. századi lakáskultúrával foglalkozó dolgozat, Fügedi Márta igen érdekes előadása is megerősíti abbeni véleményemet, hogy ez fontos része a várostörténeti kutatásoknak. Az árvaszéki inventáriumok vizsgálatát hosszabb időszakon kellene végigkövetni, ezt ez a forrástípus lehetővé teszi. Saját kutatási tapasztalataim során azonban - jóllehet magam is múzeumban dolgozom állandó problémát okozott nekem, hogy éppen ezt a szóban forgó parasztpolgári, mezővárosi bútorzatot nem gyűjtötték össze a muzeológusok. A néprajz gyűjti a paraszti tárgyakat, az iparművészet gyűjti az ún. míves bútorzatot, de nem ismerjük ezeket a forrásokban gyakran szereplő egyszerűbb mezővárosi mobiliákat. Nem tudom, a muzeológia képes-e még utánakutatni ezeknek a tárgyaknak, s a 19. szazad ezen köztes kultúrájából származó bútorok valaha közgyűjteményekbe kerülnek-e egyáltalán. Tudom, hogy a kor jellemzői portréi - s erre éppen a kecskeméti és miskolci múzeum a példa - még gyűjthetők. Fontosnak tartanám a tanulmánykötetben fotón is megjeleníteni ezeket a bútorokat. A különböző mezővárosok inventáriumaiban például gyakran szerepel a „rostélyos almárium", de nem találkoztam még olyan muzeológussal, aki tudott volna ilyet mutatni. Felszólalásom is kérdés és ösztönzés arra, hogy a múzeumi kutatások efelé is vegyenek irányt. Tóth Péter: Több előadásban is szó volt a minoritákról, akiknél az iskoladrámák fontos nevelési feladatot teljesítettek, mégpedig, hogy a hivatalnoki-közéleti pályára készítsék fel a diákságot. Bátorságot kívántak önteni az eljövendő hivatalnokokba, a közszereplés gyakorlatára próbáltak felkészíteni. A miskolci minorita gimnáziumba igen sok zsellérgyerek került be, sok szegény tanult a falai között, így tanulmányaik után ók is a közélet szereplői lettek. Emlékszem, hogy sok 7-8 éves gyerek inquilinusként kezdte az iskolát és a bejegyzések szerint agilisként fejezte azt be. Ezek ismeretében kérdés, hogy vajon mennyiben járult hozzá Miskolc város polgárosodásához, társadalmának átalakításához ez az iskola? Az iskola gyakorlatában a személyiségek is fontos szerepet játszottak, gondolok itt Kelemen Didákra, akit már az 1740-es években is boldoggá akartak avatni. Az ehhez szükséges vallomásokból kiderül, hogy Kelemen Didák nemcsak a pestist imádkozta el Miskolcról, hanem bevezetett olyan szokásokat is, mint a rabok látogatása, a fegyházi rabok élelemmel való ellátása Miskolcon, vagyis olyan karitatív tevékenységet folytatott, amely - egyes kortársak szerint - például szolgált az egész város számára. Vajon az ilyen egyéni teljesítmények, az életszentség mennyire játszott szerepet a város társadalmi gyakorlatának alakításában? Kilián István: Az iskoladráma szerepe valóban az volt, hogy a gyermeknek meg kellett tanulnia a nyilvánosság előtti szereplést, a bátor föllépést, gesztikulálást, arcmimikát, így a jezsuitáknak, mielőtt a diákok elé léptek volna, dramaturgiai előképzésben kellett részesülniük. Könnyen elképzelhető, hogy a minoriták is hasonlóan készültek