A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

MISKOLC TÁRSADALMA A FEUDALIZMUS KORÁBAN - Hozzászólások

HOZZÁSZÓLÁSOK Árutermelés - kereskedelem Elnök: OROSZ ISTVÁN Wellmann Imre: A feudalizmus történeti kérdései közül az előadásokon nagy hangsúlyt kapott a miskolci szőlőmüvelés. Ezt a területet magam is kiemelem, s érdemesnek tartom a feudális kor utolsó szakaszában - a 18. században - is további beható vizsgálatra. Ismeretes Bél Mátyás kézirata, amely a miskolci szőlőtermesztéssel foglalkozik. Ez a munka azért is érdekes, mert a köztudatban nem eléggé ismert, hogy ez a város is a fő szőlőtermelő helyekhez tartozott. Bél Mátyásnak Tokaj, Buda, Sopron, Szentgyörgy és Bazin szőlőiről maradt fenn kézirata, s ezekhez a helységekhez Miskolcot is hozzávette, holott köztudomás szerint Miskolc nem szerepel mint nagy szőlő- és bortermelő vidék. Bél Mátyás azonban jó tudósi érzékkel sorakoztatta fel a fő borvidékek sorába ezt a várost is. Ismeretes, hogy a Ráday Gyűjteményben őrzött kéziratából bizonyos részeket 1963-ban H. Szabó Béla: Miskolc szőlőmonográfiája c. könyvében fordításban is közölt. A teljes fordítás ma is hiányzik, és érdemes lenne ehhez a szöveghez visszatérnie a kutatásnak. Nagy örömömre szolgál, hogy Miskolcon a történeti-levéltári kutatás tervbe vette Bél Mátyás kéziratainak kiadását - ezek között a szőlőkre vonatkozókat is. Ettől függetlenül javaslom, hogy a Miskolc-monográfia megfelelő kötetében is fontos helyet kell szentelni Bél Mátyás szőlészeti-borászati kutatásainak is. Fontos kérdés a szőlőnek a társadalom életében elfoglalt kiemelt helyét vizsgálva a kereskedelem. Miskolc kapcsán is többször elhangzott az előadásokban az árutermelés fogalma. Az árutermelés azonban a piachoz kapcsolódik, mivel nem beszélhetünk árutermelésről, míg a piaci kapcsolatot, piaci hátteret nem látjuk világosan. A nemesség, ill. a parasztság árutermelését a piaci háttér vizsgálata nélkül nem lehet jól megfogni, egy példát említve: többször szó esett a dolgozatokban arról, hogy a városi nemesség birtoka hány részre tagolva feküdt szerteszét. Egy ilyen széttagolt nemesi birtok is feltétlenül alá volt vetve az egész község művelési rendszerének. Ezeket a - művelési kényszernek alávetett - földdarabokat a piaci termelésbe bevonni igen-igen nehéz. Eddigi tapasztalataim szerint akkor sikerült igazán a közép- és nagybirtoknak az árutermelésbe bekapcsolódnia, föltéve, hogy megfelelő piac állt rendelkezésre, ha a birtokosok képesek voltak a majorsági földet a többi paraszti földtől elkülöníteni. így ez a birtok nem volt többé alávetve a parasztokkal együttes művelési kényszernek. A kérdés másik oldala: hogyan volt egyáltalán képes a parasztság az árutermelésbe bekapcsolódni. Amennyiben ez sikerült, annak nagy jelentősége van a parasztság egész anyagi és társadalmi helyzete szempontjából. Igen régóta tudjuk már, hogy a parasztság nagy mértékben - és éppen a bortermelés területén, árutermelést, ill. piacra termelést folytatott. Ez lényegében a falusi kocsmákon keresztül történt, a parasztság így juthatott pénzhez. A parasztok pénzbeli terheiket rendkívül nehezen tudták teljesíteni, ezt számos forrás igazolja a Rákóczi-kortól kezdve, végig a 18. században. Különösen nehéz volt a nagy állami adót pénzben kifizetni, s ehhez segítette hozzá a parasztokat a szőlőtermelés, mivel a szőlő a maga sajátos gazdasági és társadalmi helyzetében sokkal mozgékonyabb gazdasági alap volt, a csere, eladás lehetőségével, amint erre az előadá-