A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Viera Urbancová: Slovenska etnografija v 19. storoci (Páricsi Zsolt)

Miközben megfogalmazom, hogy nagyon fontos kutatási segédletnek érzem Liszka József bibliográfiáját, amely a néprajzi művelői mellett nagy fontossággal bír a szlovákiai magyarság nemzettudata és hagyományőrzése szempontjából is, jeleznem kell bizonyos hiányosságokat is a munka tartalma kapcsán. Nem utolsósorban a fentebb megfogalmazott ellentmondásból fakad, hogy hiányoznak a bibliográfiából azok a korai leírások, néprajzi-népismereti munkák, amelyek semmiképp nem mellőzhetők (Reguly, Csaplovics, Bél, Barthalomeides, Komoróczi stb.). Hasonló módon nem hiányozhatna - semmiféle szerkesztői megfontolás okán - a „klasszikus" vármegyei monográfiákat jegyző Korponay, Hunfalvy, Borovszky stb. név sem. De itt kellene szerepelniük a nem mellőzhető „történeti" monográfiáknak is (lia, Forgón stb.), valamint azoknak a neveknek, amelyek az interetnikus kutatások számára is fontosak (pl. Márkus Mihály). De még Görcsös Mihály nevét sem találom a kötetben, holott a hasonló gyűjtők-kutatók neve fel-felbukkan. Az általam lényegesnek érzett hiányosságokat még sorolhatnám, ám ezekkel nem Liszka érdemeit akarom csökkenteni, inkább csak felhívni a figyelmet az effajta munka nehézségére, egyszersmind fontosságára. VIGA GYULA VIERA URBANCOVÁ: SLOVENSKA ETNOGRÁFIA V 19. STOROCI (A szlovák néprajz a 19. században.) Martin, 1987. 438 p. A szerzőnő terjedelmesebb újabb munkájában áttekintést ad a szlovák néprajzi törekvésekről a 19. században összefüggésben a társadalmi, politikai háttérrel. Az első fejezet kevés újat nyújt. Viera Urbancová egy korábbi kötetben (Pociatky slovenskej etnografie) már részletesen foglalkozott a szlovák néprajzkutatás előtörténetével és képviselőivel. Különösen nagy jelentőséget tulajdonít Bél Mátyásnak és Csaplovics Jánosnak. Az előbbit teljesen kisajátítja a szlovák tudomány számára, az utóbbiról pedig elfelejti megemlíteni soviniszta magatartását és szemléletét, amellyel részrehajlás nélkül aligha írhatta volna meg tervezett nagyszabású szintézisét az akkori Magyarország kü1 lönböző népeiről. A szlovák nemzeti öntudat erősödését jelezte a múlt, a nyelv és a szokások felé forduló érdeklődés. A nyelvet a nemzet alapvető sajátságaként értelmezték. A dalok és a nemzet ősi eredetére utaló szokások a figyelem középpontjába kerültek. Ennek a gondolatkörnek a megalapozója Ján Kollár és Pável Jozef Safárik volt. Kollár nemzetfelfogása, amely szerint a nemzet az azonos nyelv, erkölcs, szokások által közösségbe fogott embereket jelenti, évtizedekig érvényesült. Ebben a korszakban számos mitológiai jellegű tanulmány jelent meg. A történelmi dokumentumok, népdalok és népi szokások szabad értelmezése révén a szerzők szláv-szlovák istenségeket teremtettek, ezáltal igazolva a nemzet ősi eredetét és szláv, illetőleg indoeurópai kötődését. A szlovák nemzeti tudomány idealisztikus felfogásának megfelelően a kereszténység előtti vallásosságra utaló dalokat, legendákat, közmondásokat, szokásokat úgy tekintették, mint a nemzeti történelemkutatás útmutatóit. A 19. szazad közepétől szervezettebbé vált a szellemi és anyagi kultúra iránti érdeklődés. Nagy előrelépést jelentett a Matica slovenska (1863-1875) megalapítása. A Matica szerteágazó tevékenységei között felvállalta a néprajzi kutatást is, mint a történettudomány etnogiáfiai-földrajzi ágát. Már 1863-ban közreadta Pável Dobsinsky útmutatásait az anyaggyűjtésről. Dobsinsky hangsúlyozta, hogy a népi irodalom mellett a foglalkozásokat, a népviseletet, a családi életet és a munkákhoz kapcsolódó szokásokat is kutatni kell. Ugyanakkor még nem ismerte fel, hogy mindezekkel önálló tudományág fog-