A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Viera Urbancová: Slovenska etnografija v 19. storoci (Ujváry Zoltán)

második részében a területről feljegyzett 706 játékot ritmikai és zenei szempontból is elemzi. A kötet zárótanulmánya a népi színjátszásban központi szerepet játszó betlehemezésről íródott. A tanulmány árnyalt képet fest a betlehemes játék vallásos és profán elemeinek arányváltozásáról. Külön kitér a szokáshordozók korának változására. Tartalmas elemzést olvashatunk a betlehemes játék lexikai és zenei jellemzőiről. A tanulmányt ebben az esetben is igen illusztratív fényképfelvételek teszik teljessé. Összességében megállapítható, hogy a kötet minden egyes tanulmánya igen kiterjedt adatbázis alapján íródott. A kötet szerzői nagyfokú igényességről és módszertani felkészültségről tettek tanúbizonyságot. A tartalmas, szép kivitelű könyv a szlovákiai néprajzi kutatás egy jelentős vállalkozásának betetőzése, s nem kevés tanulsággal szolgálhat a magyar kutatóknak. KOTICS JÓZSEF VIERA URBANCOVÁ: SLOVENSKA ETNOGRAFIJA V 19. STORlCl (Szlovák néprajz a 19. században) Martin, 1987. 438 p. A szlovák néprajztudomány kiemelkedő egyénisége, Viera Urbancová újabb művében a szlovák néprajz iránti érdeklődés kezdeteiről és a 19. században elért eredményekről nyújt áttekintést. Köztudomású - egyetemi hallgatók már az első előadáson tanulják -, hogy ténylegesen működő néprajztudományról a múlt század végétől, lényegében a századforduló körüli időtől beszélhetünk. Természetesen e tekintetben lényeges eltérések figyelhetők meg az európai országok között. Ha mi a szűkebb területünket, a Kárpát-medence népeinek néprajzi kutatását tekintjük, akkor a magyar nyelvterület kutatását tekintjük, s kapcsolatosan a múlt századi nemzetiségi lakosság tudatos néprajzi vizsgálatát legfeljebb a század második felétől, a századvégtől számíthatjuk. Mert nyilvánvalóan más az érdeklődés és más a tudatos kutatás. Egyébként is a kezdeti eredmények a népköltészet műfajaiban, a népszokások hagyománykörében figyelhetők meg. Ami a tárgyi néprajzot illeti, azok különböző gazdasági jellegű munkáknak vagy földrajzi, statisztikai leírásoknak tekinthetők, s csak később a néprajztudomány kialakulása után, a tudománytörténet szerzői avatták ezeket a munkákat néprajzi leírásokká. Nem kétséges azonban, hogy ezek anakronisztikus megállapítások. Ezektől a félreértésektől nem mentes Viera Urbancová könyve sem. A kitűnő szerző egyetlen hibája - ez viszont alapjaiban rengeti meg a munkát -, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja azokat az összefüggéseket és kapcsolatokat, amelyek a szlovák nép életében és múltjában évszázadokon át szoros szimbiózist jelentettek a magyarsággal. Teljesen téves és egyszerűen tudománytalan szétválasztani a szlovák és a magyar néprajz kialakulását. Ráadásul csak egyetlen szempont alapján. Ez a szempont pedig az, hogy valamely szerző a jelenlegi Szlovákia (a múlt században ez nem létezett) területén született. Ilyen pl. a kötet anyagát kezdő Bél Mátyás, aki az akkori ország kutatója, nagyszerű történésztudósa volt. A szlovák kisajátítás talán az egyik legnagyobb tévedése a szerzőnek. De felvetődhet hasonló probléma a történészek, politikusok munkájának néprajzi eredményként való megjelölését illetően is. Sajnálatos, hogy a szerző egyáltalában nem veszi tekintetbe azokat az eredményeket, amelyeket a magyar néprajz - népköltészeti gyűjtés - már a kezdet kezdetén elért a szlovák hagyományok kutatása terén. Az sem véletlen, hogy Kollár munkája Budán jelent meg a reformkorszak évtizedeiben. A Kisfaludy Társaság szlovák népdalkiadványt ad közzé. Két és fél száz szlovák népdalfordítás lát napvilágot (1866). A szerző utal ugyan erre, de csak általánosságban hivatkozik néhány magyar nyelven megjelent