A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

70 ÉVE HUNYT EL LÉVAY JÓZSEF - Zimányi Katalin: Lévay József műfordítói munkássága

zsef nehéz helyzetbe került. A tisztviselői kar tőle várta, hogy villámhárító legyen; tapasztalatával, tekintélyével fékezze az új főispánt. Önérzete is tiltakozott az ellen, hogy pályája csúcsán egy új alispánt szolgáljon ki. elvállalta hát a nehéz feladatot. A mindennapos Összecsapásokra egy évig futotta erejéből. A siker nem rajta múlott, a történések őt igazolták, a boldvai vasút panama-botránya - ez volt az országban az első - elsöpörte az alkalmatlan főispánt Borsod közigazgatásából. 30 évi közszolgálat után búcsúzott Lévay József a vármegye-házától. Miklós Gyula főispán munkásságát ékes szavakkal méltatva búcsúztatta. A főispán indítványára a közgyűlés a megyebizottság dísztagjává választotta és édemeit a jegyzőkönyvbe megörökítette. A Lévay Józsefről alkotott portréhoz az is hozzátartozik amit erről a megtiszteltetésről ő maga gondolt. Visszatekintés címen írt önéletrajzában siet megemlíteni, hogy az örökös dísztagság adományozásához a főispánnak törvényes jogalapja nem volt. Könnyű szívvel búcsúzott a vármegyétől Lévay József, munkás élet várta, a költészet, az irodalom. Az aranytollú főjegyzőre emlékezve egy olyan emberről emlékezünk meg, aki örömét lelte a becsülettel, szakértelemmel végzett munkában. Életpályája mindannyiunknak szolgálhat példaképül. SERESNÉ SZEGŐFI ANNA Lévay József műfordítói munkássága Lévay Józsefről beszélve, nem mehetünk el szó nélkül jelentős műfordítói tevékenysége mellett. Munkássága e téren meglehetősen széles körű volt. Fordított Horatiust, Senecát-A Vígasztalások Marciáhozcímű müvét,-fordítgatott litván népdalokat, maláj mesét. Legkevesebbet a német költőktől, egy-két Heine és Goethe-verset, legtöbbet az angol irodalomból: Longfellow, Shelley, Bayly, Burns költeményeit és Carlyle-tól esszét; skót és angol balladákat, szám szerint 18-at, valamint az amerikai Edgar Allan Poe-tól a híres Holló-t. Mielőtt fordításairól részletesen beszélnénk, szóljunk valamit a korabeli fordítói alapelvekről. Szász Károly, aki a legtermékenyebb műfordító volt, a következőképpen fogalmazta meg a lehetséges elvárásokat: „Adja vissza a fordítás az eredeti mű anyagát, eszméit, ugyanabban az értelemben, ugyanabban a rendben, ugyanannyi és ugyanolyan lejtésű szótagokban, olyan és annyi rímmel, a megfelelő nyelvi, nemzeti és írói sajátosságokkal és ugyanolyan alaphangulattal." Ezzel tulajdonképpen ellentétes Arany János nézete, aki nem feltétlen híve az alak- és formahű fordításnak. Ő úgy vélte, bizonyos körülmények között a fordító eldobhatja az eredeti versmértéket, ha a költő szellemét inkább kifejezheti olyan formában, amely nemzete nyelvén azzal analóg. Lévay Naplójában a következőket írta: „Tartalom- és formahűség, de csak annyira, amennyire ez nem megy a természetesség rovására." A fentiek érdekességét az adja, hogy egyedül Arany János volt az, aki nézeteit fordításaiban meg is valósította. Szász Károly jóval szabadabban fordított, mint azt alapszabályában megkívánta, Lévay pedig néha a természetesség elvesztése árán is szöveghű maradt. Lévay kiválasztotta azokat a költőket, akikkel valamilyen rokonságot érzett. így volt ez Horatius esetében is, akiben megtalálta a neki megfelelő életbölcseletet: a végletektől való tartózkodást, áz arasznyi élet megbecsülését, az örömök józan, mértékletes