A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

70 ÉVE HUNYT EL LÉVAY JÓZSEF - Horváth Barna: Lévay József a református egyházban

Ennél a kis malőrnél sokkal fontosabb az, hogy Ns. Lévay Péter szalmafedeles viskójában ott volt az öreg Biblia és az „öreg Szikszay", a református kegyesség évszázadokig ható két szent könyve. S ott volt az „öreg templom" is, alig 100-150 méternyire a szülőháztól. A Nyögő patak és az Edelény felé kanyarodó országút között lapult az a kis szegényparaszti porta, ahol Lévay bölcsőjét - saját szavai szerint - a „szárazkezű szegénység ringatta." A ma táblával megjelölt szerény házikó helyén állt egykor a még szegényesebb szülőház, ami utóbb költőnket is Arany János származási helyzetével rokonította. S míg Lévay születésének évében Petőfi 2 éves gyermekként Félegyházán tipegett, Szabó Juliánná gyermeke utóbb bellőkében ringott egy faágon, míg az anya kapált, vagy más mezei munkát végzett. Ez a származás eleve meghatározta a paraszti létformában gyökerező kisnemesi sarjadék nép- és nemzettudatát, és életreszólóan el is kötelezte. A szegényes földhözragadtságból a templom és az iskola irányában adódott némi emelkedés lehetősége. De a felszálláshoz szükséges energiát az a tudat, sőt öntudat adta, ami a magyar kálvinizmusból merítette a hitbeli elkötelezettséget és önigazolást. Bibliai erények, Istentől való eleve elrendelés és küldetéstudat nemesítették meg a szegényes valóságot. Ezen új nemességi öntudat lírikus ideológusa és leghatározottabb képviselője Petőfi, aki 1847-ben Palota és kunyhó című versében így írt: Szent a küszöb, melyen beléptem én. Oh szent a szalmakunyhók küszöbe! Mert itt születnek a nagyok, az ég A megváltókat ide küldi be. Kunyhóból jő mind, aki a Világnak szenteli magát, S a nép mégis mindenfelől csak Megvetést és ínséget lát. Ne féljetek, szegény jó emberek, Jön rátok is még boldogabb idő; Ha mults jelen nem a tiétek is, Tiétek lesz a végtelen jövő. Ennek a bibliai ihletésű etikai alapállásnak a családképét ugyancsak Petőfi vázolta fel Karácsonkor című versében a legnépszerűbb formában: Oh aki együtt látta e családot, Nem mindennapi boldogságot látott! Mi boldogok valánk, mert jók valónk. Embert szerettünk és istent imádtunk; Akármikor jött a szegény, minálunk Vigasztalást és kenyeret kapott. Elképzelhető, hogy milyen hatással volt a fiatal Lévayra, a helybeli, majd a miskolci reformtus iskola növendékére, a kézsmárki jurátusra Petőfinek ez a népszerű etikája; az az erkölcsi alapállás, amelyben ráismerhetett saját családi helyzetére és azokra a szent igazságokra, amiket gyermekként először a templomban, talán éppen Katona Mihály prédikátortól hallott. Lévay személyiségének megalapozásához igen erősen hozzájárult az a lelki kultúra, ami lényegében a Szentírásból, a korabeli énekeskönyvből, Szikszai Keresztyén tanítások című művéből, valamint „Ama nevezetes Hübncr János Szent írásbeli Históriái"-nak direkt alkalmazásából vette az etikai motivációkat. De mindezekhez még az is kellett, hogy az érzékeny lelkű gyermek saját családjában és rokoni környezetében megjelenítve lássa ezeknek a tanításoknak érvényességét, életet jobbító hatását. Szüleinek küzdelmes életét látva, a megélhetés alacsony szintjén és a kisparaszti távlatnélküliségben hatalmasan felértékelődtek azok az erények, amiknek