A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: Néhány megjegyzés a néprajz és a kulturális ökológia kapcsolatához

nak kétségtelen érdeme, hogy jókor - itt a magyar fordításra gondolok -, s jó helyről jött!

6 Az más kérdés, hogy számos gondolata talán már a két világháború közötti magyar progresszióban is felbukkan, s ha az elmúlt évtizedekben valaki Csoóri Sándor vagy Fekete Gyula írásait olvassa -, hogy Pannoniából és a Barbaricumból is említsek példát -, akkor aligha találkozott nóvummal Lihacsov cikkében. Meggyőződésem, hogy Andrásfalvy Bertalan: Mit jelenthet a néphagyomány a jövő műveltségében című tanulmánya legalább úgy revelációként hathatott volna, kár, hogy szaktudományunkban visszhang nélkül maradt!)

7 Összegezve tehát, az elmúlt években a tágabb értelemben vett kulturális ökológia egy sajátos progresszió összetartója is volt, amelynek fogalmi-gondolati tartományában olyan kifejezések, ideák is megjelentek - megjelenhettek -, amelyek hosszú időn át csak a társadalomtudományok búvópatakjaként, tiszta, mély karsztvizeiként léteztek. Mondhatnánk azt is, hogy a kulturális ökológia ebben a formájában a progresszív értelmiség gondolati zendülései jelentette, egyfajta szembefordulást a döntéshozó technokráciával, ha úgy tetszik, a „minőség" parányi, végig nem harcolt forradalmát. Mindez távoli kitérőnek tűnhet, ám megítélésem szerint a kulturális ökológia e két értelmezése - a néprajz feladatait és lehetőségeit tekintve - nem választható el egymástól! Az ökológia ugyanis alapvetően új szemléletet honosít meg a társadalom egészének vonatkozásában. Az egyén, a közösség, a társadalom, az információ, az oktatás-nevelés, a művelődés, a tudomány mind gazdasági-társadalmi erőforrásként jelenik meg benne és általa. Mindez túlmutat az ember és környezet kapcsolatán, s alapvetően befolyásolja embernek emberhez való viszonyát, a kultúra egész vertikumát és annak megítélését. Mindezt rendszerszemléletű és holosztikus látásmóddal véli befoghatónak. A fentiekből az is következik, hogy az ökológiai szemléletmód erőforrásként jeleníti meg azokat a termelési és társadalmi tapasztalatokat is, amelyek az ember és a természet viszonyában, ebből eredően az emberi műveltség egészében felhalmozódtak.

8 Mondanom sem kell, hogy mindez messzemenően érintheti a társadalomtudományok egészét, benne hangsúlyosan veti fel a néprajz helyét, szerepét a szaktudományok között, s annak kérdését, hogy mit adhat a néprajz a jelen és a jövő műveltségének, hogy szerepvállalásának milyen távlatai lehetségesek. Engedjék meg, hogy példáimat a saját régiómból és a gazdálkodás területéről, ha úgy tetszik a természet kiélésének formáiból vegyem, bár talán szerencsésebb lenne Andrásfalvy Bertalan előadása után más szférák felé megnyitni a témát! Csak az említés szintjén hozom szóba a Bodrogköz problémáját, amelyről mára kiderült, hogy a meliorizáció, az elképzelt újfajta hasznosítás jószerével végigvihetetlen, s nem csak a táj, hanem az ott élő ember szempontjából is fenntartható és fenntartandó lett volna a korábbi, ún. ártéri gazdálkodás. Említhetem a borsodi, abaúji, zempléni erdők példáját, amelyek embernek nyújtott posztmateriális értéke 10-12-szer akkora, mint a faanyag materiális haszna, s csak úgy lenne szabad gazdálkodni vele, hogy valódi értéke ne csökkenjen, s ne boruljon fel az a szinte tökéletes ökológiai szerveződés, amit az erdő jelent. Végül még egy példa a mezőgazdálkodás területéről: B.-A.-Z. megyét ökológiai adottságai predesztinálnák a legeltetett és takarmányozott állatfajok tenyésztésére, ugyanakkor a jelenlegi agrárgazdálkodás a növénytermesztést preferálja. Ennek következtében rövid idő alatt a felére csökkent a megye szarvasmarha-állománya, nőtt az alacsony hozamú szántók aránya, összességében romlott a mezőgazdasági üzemek kondíciója, s csökkent a térség népességmegtartó ereje. Vagyis számos példa igazolja, hogy a mezőgazdálkodás jelenlegi struktúráját nem a környezeti adottságok szabályozzák, hanem az agrárprotekcionizmus preferenciái!

9 Az ökológiai szempontú gazdaságszerkezet, a fenntartható fejlődés igényli a gazdálkodás heterogenitását és decentralizálását. Meggyőződésem, hogy a néprajz ehhez pél-