A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)
NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: Néhány megjegyzés a néprajz és a kulturális ökológia kapcsolatához
dákkal szolgálhat. Példákkal igazolhatja, hogy az ökonómia és az ökológia nem ellentétes fogalmak. A néprajz az alkalmazkodás, a táji feltételek és kulturális válaszok szakadatlan sorát, példáját tárja fel, ebből következően állandó lehetősége van az információszolgáltatásra. A kötelezően átadandó, el nem feledhető információk összegezése a kultúra területéről, ha úgy tetszik egy „tapasztalati példatár" elkészítése a néprajznak fontos feladata lehetne. Beleértve ebbe - az említett praktikumon túl - a nemzeti érzés, az identitás, a morál, a társadalmi koherencia és számos más, a néprajz módszereivel megragadható kérdéskör példáit is! Meggyőződésem szerint a néprajz képes összegezni az alkalmazkodás törvényszerűségeit, ill. annak a kultúra egészét érintő vonatkozásait - gondolom, ezt talán kevesen vitatják! Csakhogy a dilemma, s a nehézség itt kezdődik! Ami ugyanis tudományszakunkat, de talán a társadalomtudományok egészét polarizálja, az a tapasztalatok, ismeretek átadásának, hasznosításának és hasznosulásának mikéntje, a tapasztalatokból való építkezés igényének és fokának megítélése. Kétségtelen, hogy itt számos kérdést végig kellene gondolnunk! Általánosságban is meg kellene barátkozni azzal a gondolattal - az ökológusok számára ez evidencia -, hogy a természet nem az emberért van csupán, létezett az ember előtt, s - ne adj' Isten - létezhet az ember után is! 10 Tudomásul kell vennünk azt is, hogy az ember által feldúlt, helyenként teljesen kirabolt természet is „a természet", s az ehhez való alkalmazkodás során létrejövő, bonyolult összeműködések is a kultúra megnyilvánulásai! Vagyis az előzőekben igényelt példák nem szólhatnak csak olyan korszakokról és térkapcsolatokról, ahol az ember és a természet viszonya még aránylag harmonikus volt. Áz ökológia nyelvén szólva: a néprajzi paradigmák többségükben olyan állapotokat mutatnak fel, amelyekben-ha ökológiai optimummal nem is számolhatunk - az ökológiai amplitúdó tűréshatárai még igen távolinak tűntek. Hála az ember ökológiai plaszticitásának, ha a megváltozott interakciók folyamatosan rontották is az ember ökológiai stabilitását, a tudomány mégsem az ökológiai diszharmónia történetét írja, hanem az alkalmazkodás újabb és újabb formáinak históriáját! Ezért a közelmúltig, ahol lehet, napjainkig kell végigkövetnünk minden egyes szálat, tudomásul véve, hogy az ember viszonyulása a természethez és saját alkotásaihoz - ami minden kultúra lényege - már legegyszerűbb formáiban sem csak jó és egészséges lehetett, ugyanakkor gondosan figyelve arra, hogy a kultúrák önmagukban is bonyolult ökológiai rendszerek, a folyamatosságuk valójában sajátos idea. Vagyis: a 20. század végének embere - „tartalmi" és „alaki" egyezések nélkül is örököse egész múltjának. 11 Annak tisztázásához, hogy az indusztrializált gazdaság és társadalom mit tud „befogadni" a néprajz példatárából, az eddigieknél szorosabb történetiségre van szükség! Szaktudományunk hitelét, a társadalomtudományok rendjében elfoglalt pozícióját nagyban javíthatná, ha a régi, egykori, korabeli, hagyományos és egyéb általánosító korjelzők helyett valódi történeti hitelességre törekedne. 12 A nyitott kérdéseket, s a néprajz és a kulturális ökológia kapcsolódási pontjait tovább sorolhatnám, a végére azonban még maradt egy kulcskérdés. Az, hogy a mai, közvetlen sikerorientált gazdaságunkban és társadalmunkban, egyáltalán Közép- és KeletEurópa térségében a 20. század legvégén van-e igény a néprajz által kínált példákra, s mennyi az esély azok „célbaérésére". Nos, úgy vélem, jelenleg nincs okunk optimizmusra! Abban azonban hinnünk kell, hogy a túléléshez szükséges életmód-stratégiák, mentális és gondolkodási stratégiák, az identitás egésze nem nélkülözhetik ezeket a példákat. Nem vitatom, hogy a nemzeti múltat, nemzeti kultúrát különböző módon faggató diszciplínák esetében a belső mozgások soha nem függetleníthetek a külső hatásoktól, olykor elvárásoktól! Ám hogy ne teremtődhessenek végletes és irreverzibilis helyzetek, az nem lehet csak egy szaktudomány globális vállalása, hanem minden egyes művelőjének személyes felelőssége is. VIGA GYULA