A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

KÖZLEMÉNYEK A FÉMRESTAURÁLÁS KÖRÉBŐL - Somlósi Éva: Avar kori sírleletek restaurálásának ismertetése

A X. századi zabláknál, kengyeleknél, nyílcsúcsoknál, esetenként még a fegyvereknél is, a kristályközi v. interkrisztallin-korrózió okozza a legtöbb sérülést az állagukban. Külsőleg úgy tűnik, hogy a tárgy ép, azonban a korróziós folyamat az egyes fémkristályok mentén halad, az anyag kimosódik, a szerkezet fellazul, szilárdságát elveszíti, végső fázisában pedig a tárgy szétesik. Metallográfiai vizsgálatok kimutatták, hogy ha a vas foszfortartalma magas, akkor sokkal jobban gyorsítja az átalakulás folyamatát. Savas közegben a kén és a foszfortartalom gyorsítja a korróziót. A talajviszonyok ezért döntően befolyásolják a sírokban talált fémek állapotát (talaj pH-mérés). A széthullott rozsdatörmelékkel a restaurátor nem tud „csodát" művelni, ilyenkor a tárgy eredeti alakjának és méreteinek határa is kétségessé válik. Úgy tűnik, még mindig szükséges a régész és restaurátor kollégák figyelmét felhívni a tárgyak gondos kibontásának és kiemelésének fontosságára. Legjobb módszer a ritkán előforduló, vagy egyedi, széteső tárgyak kiemelésére a „mikro in situ". Ezeknél is feltétlenül javaslom a keménysugaras röntgenátvilágítást és röntgenfelvétel-sorozat készítését. A csont oldalpálcás zablát 1984-ben M. Nepper Ibolya, a Déri Múzeum régésze találta egy X. századi temető bolygatott sírjában. A lovas népeknél, és így honfoglalóink hagyatékában is többféle zablatípust ismerünk (sima és csavart szájvasú, csuklós, pofakarikák száma és mérete is változó lehet, oldalpálcás és ezüstberakásos zabiák). A csont pofarudas zablát - típusának ritkasága miatt - nagy figyelemmel kellett restaurálni. Az oldalpálcát valósszínűleg szarvasagancsból faragták, csiszolták, felületét gazdag, vésett mintázattal díszítették. A csont szilárdsága, keménysége, de ugyanakkor rugalmassága folytán kiválóan alkalmas használati tárgyak és eszközök készítésére. A sírrajzból egyértelműen kiderült, hogy a vas és a csontrészek már a sírban összeroppant állapotban voltak. Sajnos a kiemelésnél - állaguk miatt - mind a vas, mind a csont-pofarudak több darabra törtek. Ilyen esetekben a tárgyak kiemelését a sírból feltétlenül restaurátornak kellene elvégezni. Tárgyunk típusának ritkasága miatt gondosan el kellett különíteni a bal és jobb oldali részek töredékeit. Ezután kezdődhetett el a vas és csontdarabkák ideiglenes összeillesztése, válogatása és egy munkarajz elkészítése, a zabla szerkezetéről. Több esetben tapasztaltuk, hogy nem elég a helyszíni 1:1 arányú rajz a restaurátor számára, mivel a tárgy helyzete más volt a sírban (zabiánk esetében is így volt). Egészen más kép tárul a restaurátor elé, ha megkapja a tárgyat, korrodált vasaknál közismert a lemezes leválás jelensége (erről fentebb már szóltunk). A restaurálás-konzerválás megkezdése előtt ezért szükséges a tárgy alapos és beható tanulmányozása közben munkarajzok elkészítése, mintegy feltérképezni, értelmezni a leletet (5. kép). Formájukat, szerkezetüket tekintve analóg darabokat tanulmányoztam a rajzos előkészítő munkámhoz, de meg kell említeni, hogy ezek a darabok töredékesek (kiszombori, szeghalom-kováshalmi, veszkényi faragott csont-pofarudas zabiák). Ezért elsősorban megfigyeléseim alapján - a hitelesen összeragasztható legkisebb töredékeket is felhasználva 0,3-0,5 mm-es darabkák -, valamint Kovács László szíves szóbeli közlése révén sikerült a töredékekből a formát és szerkezetét rekonstruálni. Nem tartjuk kizártnak, hogy a szájvasat is hitelesen tudjuk rekonstruálni, ha a leletet az ásatáson in situ kiemelték volna. így nyitott kérdés maradt a száj vasra vonatkozó szimmetria, aszimmetria eldöntése. Jól látható a szájvashoz csatlakozó karikák és a pofarúd fülszerkezete. A szájvasat - ami a csontpálcákat fogja át - a végükön megcsavarták, és ezzel egy kis átmérőjű karikát kaptak, amibe a nagyobbra méretezett, 3,5 cm átmérőjű karika kapcsolódik, ez a vezetékszár befűzésére szolgál. Komplikálta a munkát, hogy a vasfül a csontpálcán van