A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Viera Gasparíková: Slovenská ludová próza (Bodnár Mónika)

Viera Gasparíková: Slovenská Pudová próza aj ej s ú cas né vyvinové tendencie (Szlovák népi prózai alkotások és jelenkori fejlődésük.) Národopisny ústav SAV. Bratislava, 1986. 360 p. Viera Gasparíková neve már e rovatban is több alkalommal szerepelt, könyvei nem ismeretlenek a magyar folklór-szakemberek előtt. A közelmúltban újabb munkával gazdagította néprajzi szakirodalmunkat. A szóban forgó könyv - az előzőektől eltérően - a szűkebb szakmai réteg érdeklődésére tarthat számot. A szerző a különböző korokból származó írásos forrásemlékek alapján mutatja be a szlovák népi próza fejlődését - egészen napjainkig. Elsősorban azokra a szövegekre támaszkodik, amelyek tudatos gyűjtőtevékenység eredményeként születtek. E gyűjtőtevékenység kezdetei a Stúr-nemzedékhez kapcsolhatók, tehát a szerző közel másfél évszázadnyi időszakot ölel fel könyvében. Mint arra maga a szerző is felhívja a figyelmet, a kötet nem kezelhető a szlovák népi prozaikus alkotások történeteként, csupán a mozgatóerők változását, az irányvonalak fejlődését igyekszik felvázolni. Az egyes korszakok feldolgozása különböző mélységben történt meg. A fő hangsúlyt napjaink eseményei kapják - a korszakhatárt 1945 jelenti -, e második fejezet terjedelmében is jócskán túlszárnyalja az ún. hagyományos prózával foglalkozó részt. A szerző a kötet mindkét fejezetében három aspektusból vizsgálja témáját. Először tartalmi és formai (stiláris) szempontból közelíti meg, majd az alkotások „életútját" (ekológiáját, biológiáját) követi nyomon. A múltban a folklór és a folklórpróza fogalmát lényegesen szűkebben értelmezték, mint az napjainkban tapasztalható, az egyes hagyományos műfajok iránt nem volt egyenlő az érdeklődés. Leginkább a varázsmesék, tündérmesék keltették fel a figyelmet, mellettük háttérbe szorultak a hiedelemmondák és a trufák, s teljes érdektelenség mutatkozott az életrajzi elbeszélések iránt. Ezenkívül a gyűjtőket csak a szöveg érdekelte, ami - főleg a XIX. században - nem hiteles lejegyzés eredménye. A hagyományos műfajok napjainkban is tovább élnek, bár nemegyszer csak latens formában és nem az élő repertoárban. Különbség tapasztalható az egyes műfajok előfordulásának gyakoriságát illetően. Fokozatosan háttérbe szorulnak az állatmesék és a varázsmesék, illetve gyengül bennük a varázslat ereje, a fantasztikum. A legintenzívebb műfajok közé a humoros töltetű elbeszélések, főleg az anekdoták tartoznak. Ám ez nem jelenti azt, hogy a régi témák mindenféle válogatás, szelekció nélkül élnének tovább - épp ellenkezőleg, új tartalommal telítődnek. Az életrajzi elbeszélések ritkán kapcsolódnak a régmúlthoz, inkább a jelen és a közelmúlt eseményeire utalnak. Tartalmi szempontból főiege műfajban követhetők nyomon a jelenkori fejlődési irányvonalak, s ezzel párhuzamosan a szlovák folklórprózára jellemző új fejlődési mutatók. Ezt leginkább a szövetkezeti tematikájú elbeszélések példázzák. A stiláris szempontokat vizsgálva megállapítható, hogy az egyes műfajok nyelvezetüket tekintve közeledtek egymáshoz, elmosódtak a múltban meglévő éles határok. A népi prózai alkotások nyelvezete leegyszerűsödött, olykor a mindennapi társalgás