A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Slovensky národopis - 1986. (Bődi Erzsébet)

Sergej Aleksandrovic Arufunov, a moszkvai akadémiai néprajzi intézet kutatója az, aki egy másfajta megközelítéssel próbál választ adni a feltett kérdésre. A tradíciót ellenpárba állítja az innovációval. Az egymás közötti mechanizmus vizsgálatával mutat utat a tradíció tudományos filozófiai megfogalmazásához. Figyelemre méltó, hogy a marxista gondolkodást követő elméleti fejtegetéseit recens adatokkal is alátámasztja (33-39. 1.). A tradíció fogalomtárához, rendeltetéséhez hozzászóló 31 tanulmány közül csupán néhányra és néhány szempontra hívtuk fel a figyelmet, de ez nem jelenti azt, hogy a többit érdektelennek tartanánk. Hiszen a tradíció az emberi lét sajátja, vizsgálata elkerülhetetlen, és a tudományos definiálásához a Slovensky národopis mostani próbálkozását a későbbiekben már nem mellőzhetjük. A tradíció tudományos értelmezésének kérdéskörét közvetlenül nem érinti Anton Habovstiak nyelvjáráskutató cikke (278-285. 1.), mégis érdemes alaposan áttanulmányozni, mert a szlovák nyelv térbeli tagolódását, a nagyobb és kisebb nyelvjárási régiókat ismerteti. Tudjuk, hogy a legújabb, a szlovák néprajzi atlasz (EAS) tapasztalatai 4 nagy szlovákiai tájat mutattak ki (1. Sona Kovacevicová: Slovensky národopis 31. 1983. 275-391.1.): 1. az Északi-Kárpátok térségében az észak hegyvidékit, 2. a dél-szlovákiai síkvidéki kultúrát, mely erős magyar hatást hordoz, 3. a nyugat-szlovákiait, 4. az erdélyi és kárpátukrán sajátosságokat hordozó kelet-szlovákiait. A szlovák nyelvjáráskutatások eltérő felosztásokhoz vezettek. Ez érthető is, hiszen nem érintették az egész Szlovákiát, a nyelvileg egységes nemzetiségi területeket kihagyták. A lexikális tények alapján megállapított szempontok és csoportok (nagytájak és kistájak), a népi kultúra köréből merített példák sok esetben tanulságosak lehetnek a magyar kutatók számára. Az 1986-os Slovensky národopis 3. számában a legtöbb írás a szlovák nemzeti kultúra jeles alakjára Pavol Dobsinskyre (1828-1887) emlékezik (357-432. 1.). Az irodalmár, folklorista, az országot jól ismerő Pavol Dobsinsky a szlovák néprajztudomány előfutára volt. Az ősi, eredeti szlovák elemek szorgos keresésével tudatosította a szlovák nemzeti kultúrát a tudományos világ és a közember szemében. Elsősorban népdal-, népmese- és mondagyűjteményei váltak felbecsülhetetlen forrásértékúekké, (1. Viera Gasparíková, Zuzana Profantová tanulmányát: 381-398. 1.). Szöveg - alkotó - hordozó magyarul a címe Mária Kosová - sajnos már utolsó - értekezésének (433-444.1.). A jeles folklorista 1985-ben hunyt el, ebben az írásában a különleges tehetséggel megáldott népművészek alkotókészségét elemzi. Rendkívül tanulságos, több esetben példamutató vizsgálatokat találunk a folyóirat 4. számában. Témája a családkutatás. Úgy tűnik, hogy Peter Salner jeleskedik ezen a területen. A család szerkezetének vizsgálati eljárásait összegző írását (463-478. 1.) követően az egész Szlovákiát átfogó 15 régióban végzett alapos felmérés eredményéről számol be (517-542. 1.). A kimutatások, megállapítások a mostani állapot mellett tendenciákat, sajátosságokat, különbségeket és más tudományos fontosságú tulajdonságokat takarnak, de a formai jegyek feltárása csak egyfajta, gyakran kizárólag statisztikai eredményhez vezet. A család funkciói, a családon belül és kívül a kapcsolatrendszer, a család szociálpszichológiai fejlődése, a munkamegosztás és még sorolhatnánk tovább a problematikákat, amelyek a fellendülőben levő szlovák családkutatást érdeklik. Peter Slavkovsky, Dusán Katica, Marta Sigmundová és szerzőtársai, Erna Drábiková, Magdaléna Piscová-Uhlárová és Jelena Marusiaková tanulmányai sorakoznak egymás után ezekről a kérdésekről. Végezetül talán csak annyit, hogy az 1986-os Slovensky národopist ismételten esztétikus, szépen kivitelezett nyomdai formában, értékes, néhol érzelmeket is megmozgató illusztrációkkal díszítve vehetjük kezünkbe. A szerkesztőségét dicsérhetjük a késedelem nélküli megjelenéséért. BŐDI ERZSÉBET