A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Csiszár Árpád: Rudak és keresetlen fák a falusi udvaron

rom méteres különböző vastagságú rudak, esetleg hasított fák. A csuklóvastagságnál általában nem vastagabbak. Feladatuk a takarmány- és szalmakazlak, valamint az új szalmatetők megerősítése. Kettőt összekötnek belőlük, és a kötésnél keresztülvetik a kazal tetején. Egymástól méternyi, vagy ennél nagyobb távolságra több pózmát vetnek át. Tulajdonképpen addig van rájuk szükség, míg a kazal, vagy a tető meg nem ülepedik. A kazlaknál szükség volt különböző méretű rudakra is. Az oldalrúd nagyságútól a csapófáig, mert sokszor előfordult, hogy egy keskenyebbre vagy magasabbra sikerült kazal vagy a boglya megbillent, és meg kellett támasztani. A gyümölcstermelés, a dió- és a szilvaverő rudakon kívül más vékony, különböző hosszúságú rudakat igényelt. Könnyű nyél kellett a hernyószedőhöz: a végére szerelték fel a hosszú madzaggal működtethető ollót. A fák magasságához képest kellett kiválasztani a rúd hosszúságát. A nagy fák kinyúló ágairól hosszú, könnyű rúdra szerelt, fogas abroncsú gyümölcsszedővel szedték le az almát, körtét. Kisebb mennyiségnél, becses fákról olyan rúddal is szedtek, amelynek a végét - meghasgatva - szétékelték, és egyenként lehetett vele leszedni kevés becses gyümölcsöt. Ugyancsak a gyümölcstermelés igényelte a különböző hosszúságú, vékony támaszrudakat. A vékony végük, legalább röviden kétágú volt. Nagy termések idején a leterhelt ágakat támasztották fel velük. (Amikor az 1930-as években a téli-alma termelés a Tisza-Szamos mentén nyíri homokon is intenzívvé, nagyobb méretűvé vált, és még közép- vagy magas törzsű fákat telepítettek, ebből a rúdfajtából már olyan sok kellett, amit külön kellett tárolni, ami már meghaladta az udvarok szokásos rúdkészletének a mértékét.) A szegény ember udvarán is szükség volt tyúkülő rúdra, és a különböző napraforgó-, vagy más ideiglenes kerítésekhez korcrudakra. Nem hagyhatjuk ki a készletben tartott rudak közül azokat, amiket színek fedésénél szarufának, karámoknál kerítésének szántak. Az udvaron való disznótartásnál alig volt nélkülözhető az ilyen építkezés. A lakásban is szükség volt rúdra. A rúdtartókra megfelelő fadarabokat kellett tartalékolni, bár legtöbbször kész faragott lécek, rudak szolgáltak a ruhaneműek tartására. (A házban levő rúdra, amire különböző ruhákat tettek, ünneplő csizmát is akasztottak, mint egy kirakat is szerepelt, a módot is mutatta.) Édesapám tréfásan mindig úgy emlegette a hivalkodó kis gazdagságot, hogy „egész rúddal van annak a kapcája". (Különben is „nagy család négyen, öten is hálnak egy ágyon.") Csarodán a rudak közt még az 1960-as évek közt ott voltak a hosszú, könnyű szigony rudak, amelyeknek a végére szerelték a könnyű visszás három-, négyágú szigonyt. Akkor használták ezeket, amikor a halak kenderáztatáskor „megzavarodtak", mert a nyíltabb vizekbe is került a kenderáztatás vizéből. Készletben kellett lenni megfelelő rudaknak számúd ideiglenes szekérrúd, és szántó, boronáló tézslák készítéséhez. A kész tézsla nagyon sokszor volt feldobva a fedél alá, disznóól padlására. Már tulajdonképpen a másik, a keresetlen fák csoportjához is hozzátartozhatnak a tézslák. Tehénfogatos ember tézslának szívesen használt olyan kétágú fát, amelynek a végét csak át kellett fúrni, hogy a járom rászerelhető legyen. Ha ilyen fát talált, megnézte, félretette. De ugyancsak ráakadhatott olyan rúdra, amelynek az alsó végén volt elágazás, tehát ha rudat csináltak belőle, a kétágú rész hátrafelé volt nyitott. Ilyenből készülhetett a gazbabújós tézsla, amelyet olyankor kellett használni, ha bokros helyen (Beregben gazos helyen) jártak a befogott jószággal. Bár kútostomak legszívesebben a sima, egyenes fenyőrudakat használták, a falusi kutak nagy részén helyben található vékony, hosszú rúd szolgált erre a célra. A rudak közt kell lenni tartaléknak az ólban, a jószágok közti használatra is. Vannak nyugtalan jószágok, ezek közé mozgatható rudakat szoktak alkalmazni. A felfüg-