A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Zlalá podkova, zlaté pero, zlaty vlas II. (Bodnár Mónika)

déseinek kutatása. Igen sok közlemény foglalkozik a Szlovákián kívül élő szlovákok múlt- és jelenbeli életével, életmódjukkal, életmódváltozásaikkal. Nagy jelentőségű a bibliográfia azon eljárása, hogy a jelentősebb munkák recenzióit is feltünteti. Ilyen esetekben történik nem egy alkalommal hivatkozás a miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményeiben megjelenő Szlovák Téka ismertetéseire is. Bármily jó, hasznos is a szlovák néprajzi folklór bibliográfia ezen kötete, úgy véljük, hogy ez csak előkészület, nagyszerű adatgyűjtés egy, a későbbiek során megalkotandó, tárgyköri csoportosításban megjelenő és nyomdai úton előállított, nagy szlovák néprajzi folklór bibliográfiához. Nagy érdeklődéssel várjuk a következő, nyilván az 1981-1985 közti időszakról készülő bibliográfiai kötetet. DANKÓ IMRE ZLATÁ PODKOVA, ZLATÉ PERO, ZLATY VLAS II. (CAROVNÉ ROZPRÁVKY SLOVENSKÉHO LUDU) (Aranypatkó, aranytoll, aranyhaj II. A szlovák nép varázsmeséi. A meséket válogatt, kiadásra előkészítette és kommentárral ellátta: Viera Gasparíkova) Bratislava, 1985. 224 p. A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményeinek 22. számában ismertettük az Aranypatkó, aranytoll, aranyhaj című mesekönyv első kötetét, amely 1984-ben jelent meg (HOM Közi. 22., 1984. 195-196). A Tatran Kiadó gyorsaságát dicséri, hogy az 1985-re beígért második kötet az év első felében napvilágot látott. A két kötet összeállítója, Viera Gasparíkova a szlovák varázsmese-hagyomány lehető legteljesebb képét akarja nyújtani. E cél elérése érdekében három szempontot vett figyelembe. Egyrészt relatív teljességre törekedett a fő témákat tekintve, másrészt a varázsmesék gyűjtésének kezdeteitől napjainkig, tehát mintegy 150 év gyűjtéséről kívánt átfogó metszetet nyújtani, s végül arra törekedett, hogy mindhárom szlovákiai kerület (Nyugat-, Közép- és Kelet-) egyenlő mértékben képviselve legyen, bár figyelembe kellett venni azt a tényt, hogy az egyes régiók nem egyenlő mértékben kutatottak, és hogy az egyes területeken intenzívebben, máshol kevésbé intenzíven éltek és élnek a varázsmesék. A bemutatásra kiválasztott mesék eredetüket tekintve különbözőek. A XIX. század folyamán a népmesék, de különösen a varázsmesék rendkívül szabadon kerültek lejegyzésre. Az első gyűjtők az autentikus módon előadott meséket stilizálták, javítgattak rajtuk. Ily módon olykor archaikusabbnak tűnik egy-egy mese, mint valójában lenne. A XX. század elejétől a pontos lejegyzésre való törekvés érvényesül, ezt segíti napjainkban a modern technika is. Az effajta különböző eredetű meséket nem lehetett egy szintre hozni, ami nem is lett volna helyes, ugyanis minden szöveg saját korát tükrözi. Az összegyűjtött anyag egyrészt nyomtatásban megjelent, másrészt kéziratos mesék együttese. Mindkét csoportba különböző időkből származó mesék tartoznak. A mesék nyelvezetüket tekintve is különbözőek. Egy részük irodalmi nyelven, másik részük az adott nyelvjárásban került lejegyzésre. A felsorolt különbözőségeket figyelembe véve szóba sem jöhetett a szövegek eredeti módon való közreadása. A folklorista legszívesebben az eredeti nyelvjárási szövegeket adta volna közre, de ez különböző nehézségekbe ütközött volna. Ezért a nyelvjárási szövegek irodalmi nyelvre lettek átírva. A kötet összeállítója lényegében ugyanazo-