A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: Bükk-vidéki adatok a paraszti munkaerő migrációjához

második világháborúig, néha még azt követően is. A summásság elsősorban a fiatalok számára jelentett munkaalkalmat, aratni viszont főleg a felnőtt férfiak mentek. Borsodgesztről a két világháború között főleg a Fertőd környéki Eszterházy-birtokra jártak summások. Még a földdel rendelkező gazdák is elmentek, ha itthon gyengébb volt a termés. Kisgyőrből főleg az Alföldre jártak summásnak, Szüvásváradról együtt a csermelyi, bélapátfalvi és nagyvisnyói szegényekkel - főleg Kaposvár környékére mentek.

18 A bogácsiak summásnak elmentek egészen a Velencei-tóig, Fertőig, s le a Dráváig, ahol már „rácok" éltek.

19 A bükkszentkeresztiek a bükkzsérciekkel alakítottak közös summáscsapatot, s Szászhalombatta és Ercsi környékére jártak. A répáshutaiak gyakran a cserépfalusiakkal, zsérciekkel, bogácsiakkal közösen szerveztek summásbandát, s elsősorban alföldi, tiszántúli uradalmakba jártak, de eljutottak Veszprém és Fejér megyébe is. Bükkszentlászlóról a második világháborúig - többször harsányiakkal, bükkszentkeresztiekkel és kisgyőriekkel egy csapatban - jártak summásnak, főleg Szolnok környéki uradalmakba. Feltűnő viszont, hogy ugyanakkor a Tarna-völgyből Zemplén-megyébe, a Taktaközbe, Jajhalomra, Ósiskára, Újsiskára jártak fel idénymunkára,

2

" a Mátrából pedig - mátraballaiakból, recskiekből, istenmezejiekből, szuhahutaiakból, pétervásáriakból, der ecskeiekből,bodony iákból, p aradiakból éssirokiakból szerveződött csapatok - Szerencs környékére szegődtek.

21 Ez azt is jelzi, hogy nem csupán a távolság játszott szerepet az idénymunka vállalásában, hanem az anyagi lehetőségek, s bizonyára a megszokás, a hagyományok is. A bükkzsérciek a század elején még nyomtatni is eljártak távoli tájakra: Tenkre, Szárazbőre, Szajolba, Tiszafüredre, de Nyíregyházára, Szolnokra, Hevesbe, Kenderesre, Fegyvernekre is.

22 Kisgyőrből és Bükkszentlászlóról asszonyok napszámba jártak szőlőt kapálni Miskolcra az Avasra, Tapolcára és Lyukóba is. Noszvaji és más bükkalji aratók az 1950-es évek elején rizst aratni is eljártak. 1952ben több tucat, az aratás végén már kb. 150 noszvaji arató dolgozott egy Szolnok környéki állami gazdaságban; rizst arattak. A következő években ez rendszeressé vált; amint hazajöttek az aratók az Alföldről (Bocs, Hernádnémeti, Gesztely) és a Felföldről (Alsóvadász, Vélezd, Homrogd, Tarna-völgy), néhány nap után indultak Szolnokra. Később megfordultak a noszvajiak Kiskörén, Kunhegyesen, a Hortobágyon, Kenderesen, s a Békés megyei, Kőrös-menti rizstelepeken. De a Bükkaljáról cserépfalusiak, váraljaiak, szomolyaiak, zsérciek és bogácsiak is eljártak rizst aratni.

23 A mezőgazdasági munkák mellett számottevő migráció társult az erdőmunkákhoz is. Jelentős munkamigráció folyt a kincstári erdőbirtok területén, amely úgy tűnik, még a XIX. században is állandó lakosság-utánpótlást is jelenthetett az évszázadokkal korábban települt huta- és hámor-települések számára.

24 Pl. 1869 decemberében Bányabikk vágásban dolgozó 85 favágó közül 76 diósgyőri lakos volt, a többiek pedig Rudnó, Jaraba és Topola-i illetőségűek.

25 Még az 1950-es években is eljártak bükki favágók a Dunántúl és a Börzsöny, Cserhát, Mátra erdeibe is idénymunkára. A kisgyőriek még századunkban is jártak csert hántani Görömbölyre, a Bábonyibércre, Diósgyőrbe a kincstári erdőkbe is.

26 Erdőmunkát végeztek az 1941-ben Németországban munkát vállaló bükkaljaiak is. „1941-ben kb. 30-an mentünk ki a faluból munkára Németországba. Itthon kerestem az erdőn havonta 30 Ft-ot, onnan hazaküldtem havonta 150-et. 6 hónapig voltunk kint. Mire hazajöttem, az asszony kifizette a banknak az összes adósságot, amit a házépítéskor kaptam hitelt. Sziléziában voltunk, a legközelebbi város Freiwaldo volt. Az élelem nem volt jó, annyi kenyérrel nem lehetett rendesen fát vágni. Mi mégis beraktunk naponta 14-15 méter fát, a németek beraktak 4-5 métert. Nagy becsülete volt kint az itteni favágónak."

27 A migráció sajátos formája a fuvarosoké, akik gyakran falujuktól távol vállaltak