A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

FEJEZETEK A TAKTAKÖZ NÉPRAJZÁBÓL - Bencsik János: Kísérlet a Taktaköz néprajzi elemzésére az egyházi anyakönyvek és a recens néprajzi anyag segítségével

A női munka másik fontos területén, a szövés-fonás esetében is a fentiekhez hasonló eredményre jutunk. Taktaköz falvaiban a szövőszéket általában szarvának nevezik. A szálkender törésének eszköze jobbára a kallantyú, melyet kallónak is ismernek. A kender dörzsölése itt puhító (puhítás). A gyenge minőségű rost a Taktaközben makóca, szemben a csepűvel.

18. Összegezve az adatainkból következő tanulságot, elmondhatjuk, hogy Taktaköz szigetszerű elhelyezkedése ellenére sem volt a népi kultúra zárt területe. E hat település átmenetet képezett az Alföld, illetve a Tiszántúl, másfelől a Hernád völgye és a Felvidék között. BENCSIK JÁNOS JEGYZETEK 1. A csegeiek az ároktövi legényeket „boglyos angyalok"-nak csúfolták, bizonyára sajátos hajviseletük miatt. 2. Szabadfalvi József (szerk.): Néprajzi tanulmányok a Zempléni vidékről. Herman Ottó Múzeum Népr. Kiadv. X. Miskolc, 1981. és az idevonatkozó bibliográfiák. 3. Petercsák Tivadar: A Taktaköz kutatása és néprajzi sajátosságai. HOM. Közi. 18. 84-89. 4. Szabadfalvi József: Néprajzi kutatások Zemplénben. Borsodi Művelődés. 1985. szept. 15. 5. Szabadfalvi J., i. m. (1985) 6. K. Kovács László: Kendermunka és szerszámai a Taktaközben. Néprajzi Értesítő, XXXIII. 119. 7. Dankó Imre: Régi Zempléni életmódok. Halászat, csikaszát, halárusítás. Borsodi Művelődés, 1985. szept. 19. 8. Lásd e kötetben Páll István dolgozatát. 9. Acsády Ignác: A magyar jobbágyság története. Bp. 1944. 391. 10. Zelenák István szíves adatközlése. 11. Vö. Néprajzi lexikon I. 320-325. 12. Deli Edit: Közbirtokosságok, legeltetési társulatok a Szuha völgyében. HOM Közi. 22. 84-90. 13. Bencsik János: Eszközváltás a XIX. század második felében a méhkeréki román parasztok gazdálkodásában. Békési Élet, 1980. 3. 341. 14. Petercsák Tivadar: Népszokások Filkeházán. Debr. 1985. „A gazdasági élet hagyományokban leggazdagabb területe az állattartás. A legelterjedtebb két állatfajtához, a szarvasmarhához és a baromfihoz fűződik a legtöbb hiedelem." - írja Petercsák. Így találtuk ezt mi is. Ennek okát valószínűen abban kereshetjük, hogy ezekkel a fajokkal, legalább is a szarvasmarha esetében a tejhaszonvétellel, a nők foglalkoztak. Az állatokkal való törődés, a baromfiak esetében minden mozzanatra kiterjedő tenyésztési, haszonvételi gyakorlat a nők kezében volt. 15. Az öhön elterjedéséről szóló szakirodalomhoz hozzá tehetjük azt, hogy a tokaji hegyen dolgozó kapások is öhönt főztek. 16. Paládi Kovács Attila: Batyuzó lepedők és elnevezésük Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. HOM Évkönyve XII. 431-451. 17. K. Kovács L., i. m. 18. Szathmári Ibolya-Varga Gyula: Szőttesek Hajdú-Bihar megyében. Debrecen, 1984. 14.