A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

FEJEZETEK A TAKTAKÖZ NÉPRAJZÁBÓL - Bencsik János: Kísérlet a Taktaköz néprajzi elemzésére az egyházi anyakönyvek és a recens néprajzi anyag segítségével

dett gazdasági épület is előfordul, ez a csűr (Prügy), mely épület már a ház (és a porta) hossztengelyére merőlegesen is állhat. Az igényesebb kaducsot, illetve e kaducs sövényfalát sárral be is tapaszthatták. Az effajta szénatárolás részint az intenziválódó állattartásra utal, részint a szegényebb szénatermő hegyvidéki táj gazdálkodásával mutat kapcsolatot. Tanulságos lehet, hogy Csobajon, Bájon kaduc alatt egy deszkából rótt, kisméretű baromfiólat értenek. A továbbiakban lássunk néhány példát a népi állattartás köréből. A taktaköziek az üszők és a tehenek vemhesedését futosásnak mondják.

12 Azt tartják, hogy az előhasú üsző „hétszer tőgyel meg". Az eilest követően a tehén elveti a poklát (magzatburok). Ha ez nem következnék be, akkor az e célra eltett, szárított és porrá tört görögdinnyehéjból tettek az állat abrakjába, hogy siettessék a folyamatot. Bájon egy öreg pásztor, ha ilyen bajhoz segítségül hívták, első kérdése mindig az volt, hogy adtatok-e már dinnyehajat a tehénnek? Az elvetett poklát egyszerűen ganéba ásták. Az elles után fejt első tej neve: föccstej, fröccstej, züllött tej. A második-harmadik fejés gyengetejből készült a guraszta. Ebből a szomszédoknak, a rokonoknak, ismerősöknek is adtak, hogy több teje legyen a tehénnek. Még emlékeznek arra, hogy azt a gyermeket, aki a gurásztát, a kóstolót vitte, vízzel szembelocsolták, azért, hogy friss és egészséges legyen a kisborjú. Az aludttejből hevítéssel nyerték a túrót. Sem a tehéntejből készült gomolyáxa, sem a tehéntúróból készült, tartósított ételféleségre (göfölye) nem emlékeznek a taktaköziek. Az elles napján, mások az eilest követően egy álló hétig semmit nem adtak ki a háztól, hogy ezzel is védjék a tehén hasznát. Ilyenkor hiába kértek bármit is e családtól, a tilalmat megtartották, „mert baj nem származhatott belőle". A tejhasznot úgy védték, hogy napszállat után nem adtak ki tejet a háztól; egyébként is gyakori volt, hogy az eladásra kimért tejbe pici konyhasót dobtak. Meg is mondták, ha érdeklődött a vevő, hogy ez azért történik, „nehogy elvigyed a tehén hasznát!" E témakör felsorolt adatai a Tisza-vidék, illetve a Hajdúság hatására utalnak. Tiszaladányban egy vaj köpülés közben mondott mondókát gyűjthettem: „Falu vígin hasas jány, írós vajat kivan." A mondókát többször (lehet a köpülés egész ideje alatt is) ismétlik, majd pedig, ha a tempót gyorsítják, akkor így folytatják: „Többet vajat, mint írót! Többet vajat mint írót!" Mondókánk a bihari román falvakban is ismert.

13 Az apró állatokat, kisborjút, kiscsirkét féltették a szemmelveréstől, „mert volt olyan ember a faluban, akinek a nézésétől elhullott a kiskacsa". Ha a csecsemő indokolatlanul sírt, akkor is szemmel verésre gyanakodtak. A faluszerte ilyen személynek ismert és ezért számon tartott egyént a család valamelyik tagja felkereste, néhány szál hajat kért tőle, mellyel aztán megfüstölték a gyermeket. „Hire vót annak, ki a rossz szemű a faluban" (Tiszaladány). Mai napig is vannak, akik szokásból megköpködik a kisállatokat, ha megnézik, nehogy akaratlanul is megrontsák azokat. A baromfitartás szokásanyaga Taktaközben is igen gazdag lehetett.

14 Ennek máig megtalálhatók az emlékei. A gazdasszonyok inkább páratlan napokon (9-én, 11-én) ültettek kotlót, a 13-ast azonban kerülték. Más esetben ragaszkodtak azokhoz a napokhoz, amelyekben nincs „r" betű (pl. péntek), mert ezek a szerencsés napok (Csobaj). Általában este ültettek, hogy jól üljön a kotló a tojásokon. Ügyeltek arra is, hogy éppen akkor ültessék a kotlót, amikor a sertésnyáj jött be a faluba, mert akkor szaporán kelnek a kiscsirkék. Férfikalapból vagy sipkából ültettek, hogy sok kakas keljen. A tojásokat lehetőleg egyszerre öntötték a fészekbe, hogy egyszerre bújjanak ki a tojásból a kiscsirkék. A tojáson ülő kotlót általában rostával borították le, hogy annyi csirke legyen a háznál,