A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Tóth Judit: Locsolóversek Alsóvadászról

a verselést. (Napjaink szemlélete szerint ezzel, tehát nem a locsolással „szolgálják meg" a kapott édességet, de leginkább pénzt.) Ők neveltetésük, családi hátterük által meghatározottan tanulnak meg hosszabb, rövidebb, vallásos vagy derűsebb hangú verseket. Sokan többfélét is tudnak, és egy-egy háznál az öntözést fogadók igényeinek megfelelőt mondják el. Az elhangzás gyakoriságából következtethettünk az egyes szövegek népszerűségére. Az országosan ismert versek mellett a faluban a legkedveltebbek a 9., 10., 15., 16., 19. számúak. Az iskolából kikerült legénykék már nem szívesen mondanak verset, de a házasulandó legények — újabb divat szerint — megtisztelik vele menyasszonyukat és annak családját. A szokás eredeti célja, a versek funkciója napjainkra átalakult. Hajdani mágikus, egészségvarázsló szerepüket az adománykérés váltotta fel. A kútvízzel való locsolást pedig aszagos vízzel történő öntözés. A versekből következtethetünk magára a folyamatra is, bár erről pontosabban csak a szövegek eredetének ismeretében nyilatkozhatunk. Néhány versben utalást találunk a locsolás szokásának katartikus eredetére: a megöntött leány (mint a virág) a friss víztől viruljon, frissüljön, szépüljön. (5., 6., 8., 9.) Máskor áldást kérő, szerencsekívánó formula zárja le a verseket (1., 11., 12.), akárcsak az esztendő más ünnepeihez kapcsolódó köszöntőket. De példáink között a csupán vallásos vagy világi tartalmú kijelentést közlő locsolóversek is köszöntő funkciójúak, jókívánságként hangzanak el - s ez érvényes az adománykérők egy részére is —, szinte minden alkalommal a „Szívemből kívánom!" záradékkal. Ezek a szövegek azt az állapotot tükrözik, amikor — annak ellenére, hogy ez konkrétan nem hangzik el — a szokást gyakorlók körében még világos volt az elmondás célja. Az adománygyűjtővé lett szokás versei legtöbbször utalnak a megöntésért cserébe járó piros tojásra, pénzre, nem egyszer követelő hangnemben. (27., 28., 29.). A régibb alkotások között vannak kimondottan vallásos tartalmú, a feltámadás reménységét kifejező, és a locsolkodást, adományt nem is említő köszöntők. (1., 2., 3.). Ezek záradékaként a szokásos „Szívemből kívánom!" helyett „Áment" mondanak idős adatközlőink. Néhány újabb keletű vers is elhangzik köszöntő funkcióban. Az ilyenek napjaink „Kellemes ünnepeket!" tartalmú jókívánságait fogalmazzák meg. (32., 33.). Nem csupán a szokás funkciójának, de ezzel együtt formáinak a megváltozását is nyomon követhetjük a gyűjtött anyagban. A 17. számú vers kimondottan erről szól. A dézsaszámra, majd csuporral öntött kútvíz helyett szagos vizet, rózsavizet, harmatot öntenek a lányok hajára, kezére (9., 12., 13., 17.), de előzőleg engedélyt kérnek rá a lány szüleitől. A szokásköltészet minden csoportjában megfigyelhető, hogy az azonos funkciójú alkotások eredete, szövege, tartalma mennyire különböző lehet. Az Alsóvadászon ismert versek között is találunk vallásos és világi témájú verseket, kántortanítóktól, parasztverselőktől és iskoláskönyvekből származókat, országosan ismerteket és helyi keletkezésűeket. Mindegyikük eredetét szinte lehetetlen kinyomozni. A jövőben a feltehetően helyi keletkezésűek életét próbáljuk majd meg végig kísérni a faluban ismert többi jeles napi köszöntővel együtt.