A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Kishonthy Zsolt: Ámos Imre „Háború" című festménye a Herman Ottó Múzeum képzőművészeti gyűjteményében

Az első pillantásra dekomponáltnak ható képen tudatos rend érvényesül. A diagonálisokra épített kompozícióban, a szétesni készülő formák, és az arányosan elosztott tömegek, egy kritikus határon nyugvó egyensúlyt képeznek. Az utolsó előtti perc csöndje és robaja, az összeomlás előtti pillanat fojtogató bizonytalansága és félelme érződik. 1943-ra Arnos festészetét már jókora távolság választja el, a harmincas évek elején rá még oly nagy hatást gyakorló szecessziótói, de túlhaladta már, az ezt követő, Chagallal rokonítható „lírai szürrealista" korszakát is, „A halk lírából észrevétlenül vált át tragikus drámára"

3 a harmincas évek vége felé. Szimbólumrendszere és kifejezésmódja jelentős változásokon megy keresztül.'* A hangulatokra épülő, finom, visszafogott dekorativitást, tömörebben fogalmazó, kevesebb színnel nagyobb hatásra törekvő expresszív fogalmazás váltja fel. Az egyre nyomasztóbbá váló társadalmi, politikai légkör mellett, nagy szerepe van e változások létrejöttében Szentendrének, illetve az ott kialakuló művészeti csoportosulásnak. Amos 1936-ban járt először Szentendrén úgy, hogy ott néhány hetet festéssel töltött el, s ezután 1944-ig, haláláig, évente rendszeresen dolgozott ott. 1939 júliusában írta naplójába: „Gyönyörű kis