A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Dobosy László: A gömörszőllősi emberek mozgásvilága

Az első világháború alatt, egy alkalommal, Juhász Pál csak igen apró, piros almát kapott Rozsnyón. Szidta is a felesége, hogyan vehetett meg ilyen hitvány almákat. Miskolcra vitte, ott gyorsan elkapkodták. A karácsonyfára vették meg az apró, piros almákat. Ez volt a legjobb vásár, amit az almával csinált. Igaz, drágábban adta, mint a nagy almákat adták. Mindössze fából és a malac szaporulatából volt feleslegük. Volt ahol a fakitermelésért természetben, tűzifában kapták meg munkadíjukat. De a saját erdőterületükből kitermelt fából is keletkezett feleslegük. Ezt a putnoki fakereskedők vették át, beszállítva Putnokra. A malacot, s a hízót az ózdi vásárban adták el. Ott mindig jobb árat kaptak érte mint másutt. Az asszonyok mozgásvilága sokkal korlátozottabb volt. Csak a közeli vásárhelyekre és a környékbeli falvakra terjedt ki. Távolabbra csak aratáskor kerültek, amikor a férfiak magukkal vitték feleségeiket marokszedőnek. A közeli vásárokra és falvakba gyalog mentek. Ritkán kaptak helyet a férfi mellett a szekéren. A vásárokra, gyakrabban a közeli hetipiacokra a ház körüli feleslegeiket vitték eladni. A mákot, babot, lencsét Putnokra, a tejet, túrót, tejfölt, tojást az ózdi piacra vitték. Pogony-pusztáig gyalog mentek, hátukon a kosárral, a hátival, onnan vonattal utaztak. Szívesen vitték Ózdra, mert ott mindent eladtak, nem kellett visszahozni semmit. Voltak akik rendszeresen hetenként házhoz is hordták a tejféléket. Tyúkot, csirkét, libát, ritkábban kacsát mindkét helyre hordták. Rimaszécsen a házivásznat árulták, mert azt ott tudták jól értékesíteni. Egy-egy család télen 10—15 szálat is szőtt (1 szál 20 m volt), így volt mit eladni. Az erdőben szedett suskát Putnokra vitték a zsidóhoz. Az asszonyok a vásárra inkább a ház körül szükséges tárgyak megvásárlása miatt mentek. A környező vásárokon vették meg a kékfestő vásznat, a gyócsot, kendőket, belinert, cipőt, vagy éppen a teknőt, szitát, rostát. Gyakran a fcomófut, ágyat és a ládát is a vásárba vették meg. A szuszé /cet Tornallyán vásároltak, mert környékén készítették a legszebbeket. A lócát és az asztalt is maga a gazda, vagy valamelyik helybeli ügyes kezű ember készítette. A kender feldolgozásának eszközeit a szomszéd községben, Szuhafőn egy tót ember készítette a legjobban, onnan szerezték be. A kari kosarat, a hátit zádorfalvai cigányok csinálták. A szakajtót is tőlük vásárolták. A szakajtóért a fizetség annyi liszt volt, amennyi belefért a szakajtóba. A kaszát, villát és kapákat a putnoki vaskereskedő zsidótól vették. Az építéshez szükséges, otthon el nem készíthető építőanyagok egy részét is távolról hozták. Az erdőkben fenyőfa nem volt. s így a puhafa anyagot, a könnyű gerendát, lécet és a deszkát a zsidó fatelepekről vásárolták és szállították fogatokkal, régebben Tornallyáról, majd Putnokról. A tetőfedő cserepet régebben az Osgyán melletti Fazekaszsaluzsányból, vagy PoZíárról hozták. Ezt az apró cserepet cigánycserépnek hívták. Az országhatár megvonása után Imoláról, s újabban Serényfalvárói vásárolták a nagyobb méretű cserepeiket. A tetőcserép vásárlásakor több szekeres gazda besegített a fuvarozásba, s egyszerre hozták el a szükséges mennyiséget. A deszka- és lécvásárlást rendszerint csak egyedül a saját fogatával végezte el az építő gazda, mert azt hosszasan, figyelmesen kellett minőség szerint kiválasztani, válogatni. Inkább többször tette meg az utat. Az élelmiszer beszerzése nem igényelte a faluból való kilépést. Az meg-