A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)
NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bartha Elek: Virágszentelés Észak-Magyarországon
dás maradványa a latin szertartásban. 1 '' A nem keleti szertartású népeknél a János-napi virágok általában — a Szent Iván-napi szokáskörbe illeszkedve — házasságszerző, jósló funkciót töltenek be. Maga az egyházi szentelés a tőlünk keléire és délre élő bizánci szertartású népeknél, az ukránoknál, románoknál, délszlávoknál és oroszoknál található meg. Észak-magyarországi előfordulása csak bizonyos megszorításokkal köthető etnikumhoz. Óva int az elhamarkodott ítéletektől, hogy előfordulási határa a volt eperjesi püspökség, majd a Miskolci Adminisztratura határaival esik egybe, nem pedig az együtt élő nemzetiségek érintkezésének területeivel. Fentebo említettem már, hogy az észak-magyarországi virágszentelésnek úgyszólván nincs mozzanata, amelynek valamely más hazai, gyógyfüvekkel. mágikus erővel felruházott növényekkel kapcsolatos hagyományban ne találnánk meg közeli párhuzamát. Nemcsak abban mutatkozik ez meg, hogy az itt leírt szokásra utaló néhány szakirodalmi adat a szigorú felekezeti meghatározottság ismeretének hiányában gyakran keveri a János-napi füvet a római katolikusok úrnapi virágjával, de gyakran a szentelés fogalma is tisztázatlan marad. Az alábbiakban még röviden utalok a párhuzamok főbb típusaira, hogy ezáltal világosabbá váljék a János-napi virágszentelés szokásainak helye az eulogikusnak tekintett gyógyfüvekhez és virágokhoz fűződő folklór hagyományok között. Maga a tisztesfü s a többi szentelésre vitit virág a szentelmény felhasználásával lényegileg egyező módon szerepel azoknak a görög katolikus vidékeknek népi gyógyításában, ahol megterem. Hiányzik viszont a területek szakrális néphagyományaiból. Közeli rokonságot mutat a görög katolikusok szentelt füvével a római katolikusok körében szentelményként tisztelt és felhasznált úrnapi virág vagy gally, amellyel az úrnapi körmenet sátrait díszítik, s amelynek hagyományanyaga az előbbivel nagyjából megegyezik. 1 ' Ezeket a virágokat és gallyakat nem éri az egyház áldása, szentelményi erejüket a nép szemében az Oltáriszentséggel való kapcsolat, közelség, az egyházi szertartásban való jelenlétük révén nyerik. E virágok és gallyak között ritkábban akadnak gyógyfüvek, bár több helyen ilyeneket is elhelyeznek a sátrakban. Ezekkel a virágokkal és gallyakkal azután ugyanúgy füstölnek, párolnak, mint a görög katolikusok szentelt füveikkel; kifőzik őket, viharban a tűzbe vetik, halott mellé teszik stb. Távolabbi párhuzamnak tarthatjuk a görög katolikus templomok pünkösdi fűvel való felhintését és feldíszítését zöld gallyakkal. Egyes zempléni falvakban e gallyak tűzbe dobásával is védekeznek a villámcsapás ellen. Itt kell még megemlíteni a hajdani máriapócsi Illés szekerét, illetőleg a virágdíszítmény szentelményként való paralitikus felhasználását is. 18 Az észak-magyarországi János-napi virágszentelés itt leírt hagyományai az utóbbi évtizedekben egyre rohamosabban sorvadnak és visszaszorulóban vannak. A szokás háttérbe szorulásának okai és törvényességei a szentelmény sokodalú felhasználását tükrözik. Jól megfigyelhető, hogy a korábban a paraszti élet számos mozzanatára kiterjedő funkciók mint szűnnek meg egymásután, részben az életmód, részben a szemlélet átalakulása következtében. A szentelt füvek és virágok korábbi nagy súlya az embergyógyításban az egészségügyi ellátás általánossá válásával — a többi népi gyógyítóeljáráshoz és anyaghoz hasonlóan — már mindenütt a minimálisra korlátozódott, illetve
