A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 19. (Miskolc, 1981)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Petercsák Tivadar: Adatok a hegyközi népi állatgyógyításhoz

kétszer a hályogos szemre fújták, ez leette a hályogot. Régebben a dohányos férfiak néhányszor beleköptek a hályogos szembe, s a bagólétől is elmúlt. Régi módszer volt az is, hogy a tehén orrától a szeméig lemérték a távolságot, és olyan hosszúságú, vízzel meglocsolt vastag gabonaszálakat dugtak fel az állat orrától a szeméig, ami hosszú ideig ott maradt. Egy hónap alatt elrothadt a szalma és a hályog is lement a szemről. Kis sárga hasú békát, az ún. árvabékát is kötöttek a hályogos szemre, ami a lábával lekaparta a hályogot, de a szemet nem sérti meg. ,,Ha hályogos volt a marhának a szeme, békával gyógyítottam meg, kis békával. Megfogtam a kis békát, a vízibékának a fiát. Mikor mán nem lát a tehén, fogom a kis békát, beletettem a szemébe, elkezdtem neki dörzsölni addig, még csak nem habzott. Elengedtem a tehenet, majdnem fődhöz vágta magát. Összedagadt a szeme, de három nap múlva nem volt semmi baja se, elmulasztotta a hályogot" (Füzérkajata, Szabó István, 67 éves). „Többnyire nyárba vakulnak meg a marhák, mert hő meleg van és csíp a légy. A marha vakarja magának a szemét és belekaparja a piszkot. Ha télen körülmennék a faluba és megnézném minden jószágnak a szemét és leszedném a szemrevaló ját, egy marha se vakulna meg. Nem vakult meg egy marha se, mikor mink voltunk a pásztorok. A marhának van a szemén egy burok hártya, ez a szemrevalója, úgy hogy a szemét félig eltakarja. Az alá hajszál pondrók kerülnek. Ezér a marha kapari magának és belekaparja a piszkot, ettül vakul meg. Van nekem egy kampós tőröm, ez egy meghegyezett, meggörbített kis drótocska, ezzel benyúlok, ráakasztom, kihúzom és ollóval lemetszem neki. Besóztam neki, többet nincsen semmi baja vele" (Füzérkajata, Szabó István, 67 éves). Napszúrás esetén szesszel fertőtlenítették az állat belső részét, de vizes lepedőt is raktak rá és locsolták. Ha elájult a marha, ki kell húzni a nyelvét és a szájába fújni, hogy levegőhöz jusson. Ha az erdőben legelő marhák friss tölgyfalevelet ettek, feldagadtak tőle, ezt fertőző üszögnek, nevezték (Pálháza). A felduzzadt részeken késsel óvatosan felhasították a bőrt, hogy eret ne érjen, majd meleg téglát vagy vasalót ruhadarabba csavarva rátettek a duzzadt részre, levasalták. Az elpusztult állatokat régebben megnyúzták, és a falutól távolabb, egy kijelölt határrészen elásták. A bőrt a bőrös zsidók vásárolták fel. A második világháború óta már minden falu határában van vasajtóval zárható dögkút. Petercsák Tivadar JEGYZETEK 1 A hegyközi állattartáshoz L.: Petercsák T.: A népi állattartás építményei Filkeházán. Abaúj és Zemplén népéletéből, Sátoraljaújhely, 1971. 105—131.; Petercsák T.: Adalékok a népi állatgyógyításhoz. Abaúj és Zemplén népéletéből. Sátoraljaújhely, 1971. 52—54.; Petercsák T.: Népi sertéstartás Filkeházán. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XI. 1972. 505—527.; Petercsák T.: Szarvasmarhatartás egy hegyközi faluban. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XII. 1973. 357—407.; Petercsák T.: Adatok Filkeháza lótartásához. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XIII—XIV, 1974—1975. 537—547; Petercsák T.: Baromfitartás Filkeházán. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XV. 1976. 231—247; Petercsák T.: Adatok a hegyközi szarvasmarhatartáshoz. A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15.