A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Néprajzi közlemények - Petercsák Tivadar: A Taktaköz kutatása és néprajzi sajátosságai

állapíthatjuk, hogy a történetileg csaknem teljes egészében Szabolcs megyéhez tartozott Taktaköz paraszti lakossága elsősorban a Tiszántúllal tartott gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatot. Lazább, bár feltétlenül meglevő kapcsolatai voltak területünk lakosságának a Hegyalja, illetve a Hernád-völgy felé (hegyaljai munkaalkalmak, piacozás, vásározás). A TiszántúUal, illetve az Alfölddel fennálló kapcsolat legszembetűnőbben a Taktaköz településszerkezetében és építkezésében nyilvánul meg. Kevésbé ismert, hogy a Taktaköz több községében máig felfedezhetők a kertes település nyomai. Győr)f

y István: Magyar falu, magyar ház c. gyűjteményes munkájában a II. Józseí-féle katonai felvételek (1763—1787) alapján területünkről Tiszalúcot, Taktaszadát és Taktaharkányt mint kertes települést jelzi. A szomszédos Harangod vidékről ugyancsak kertes volt Csanálos, Megyasszó és Monok. Filep Antal a taktabáji református egyházközség két bejegyzését közli : „1763. . . . Április építtetett a Parochialis szérüs kertbéli Istálló egészen ujjonnan". „Anno 1787. . . . Juni építtetett Ujj Istálló a Parochialis kertb(en). ujj szán a Háznál." Ezek és a helyszíni bejárás, illetve a község idősebb lakóinak elbeszélése alapján Taktabájt is a kétbeltelkű, kertes településekhez sorolhatjuk. A település lakórésze a református templom körüli rész volt, útifalu szerkezettel. A mai Rákóczi utca környékén voltak a jószágtartó és takarmánytároló épületek, halmazos településszerkezettel. Az óías/ceríekben levő tüzelös ólak az 1900-as évek elején szűntek meg, belőlük többet lakóháznak építettek át. A kertes település nyomait megtaláljuk még Tiszaladányban és Tiszalúcon is. Célul tűztük ki, hogy levéltári és néprajzi kutatással alaposabb vizsgálat alá vesszük a tatkaközi kertes települések problémáját, a gazdálkodással és építkezéssel való kapcsolatát, illetve a kertes településforma itteni elterjedésének okát. A Taktaköz falvai a szeszélyes folyóvizek és a mocsárvilág miatt a magasabb árvízmentes földhátakra települtek. A terepadottságokhoz alkalmazkodva halmaz szerkezetű települések, illetve útifaluk képét mutatják a községek legrégebbi részei. Kivételt képez Takakenéz, mely mai helyén 1850 körül mérnöki tervek szerint keresztutcás rendszerben épült, amikor a Tisza szabályozása következtében elhagyták az Ökenéznek nevezett, 3,5 km-re délre fekvő településüket. A Taktaköz építkezése szintén az alföldivel mutat rokonságot. Lakóházai az alföldi közepmagyar típushoz tartoztak, s kapcsolatot mutatnak a szabolcsi, szatmári és hajdúsági népi építkezéssel. A lakóházak szoba-konyha-kamra, illetve módosabbaknál konyha után másik szoba, tagolásúak. A konyha két részre oszlott: az előtérre és a kéményaljra. A szobákban boglyakerníence volt, melyet a pitvarból fűtöttek. A füst sövényből épített szabadkéményen távozott. A főzés a kéményaljban, oldalpadkás szabadtűzhelyen történt. A házak falát az ártéri területeken — a gyakori áradás miatt —, sárral tapasztott paticsból, illetve sövényből fonták. Tiszaladányban gyakori volt, hogy a ház falát kétszeres vesszőfonás közé döngölt föld alkotta, melyet két oldalról betapasztottak. Prügyön, Taktaszadán elterjedtebb volt a rakott sárfal, vagy a vályogfal. A tetőszerkezet szarufás nyeregtető, mely elöl csonkakontyos, hátul farazatos megoldású. Kedvelt volt a deszkaoromzat és gyakoriak a faoszlopos tornácok. A házakat hagyományosan náddal fedték. Példaként említjük, hogy Taktabájon 1910-ben a 138 lakóházból 6 volt kőfalú, 17 kő- és tégla alapozású, 117 sár- és vályogfalazatú, s egy fából épült. A házak tetőzete közül 6 cserép vagy bádog. 16 zsindelyes és 110 nádazott. Az istállókat és a melléképületeket az ólaskertek