A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Néprajzi közlemények - Petercsák Tivadar: A Taktaköz kutatása és néprajzi sajátosságai

Elek múlt századi Geográfiai szótára közöl néhány településtörténeti, demográfiai adatol, illetve a lakosság foglalkozására utaló feljegyzést. A múlt század végén kiadott Osztrák—Magyar Monarchia írásban és Képben sorozat 7. kötete foglalkozik a Taktaközzel és a tőle északra fekvő Harangod vidékkel. A zömében természetföldrajzi jellemzésen és a nagybirtokok bemutatásán túl esetlegesek a területünkre vonatkozó néprajzi feljegyzések. Több adatot (építkezés, népviselet, népszokás, nyelvjárás) találunk az 1900-ban megjelent Szabolcs vármegye c. monográfiában. A Taktaköz nagy része ugyanis történetileg Szabolcs vármegyéhez tartozott, A magyar városok monográfiája 1930-ban kiadott 7. kötete (Tokaj és vidéke) és az 1931-ben megjelent 9. kötet (Szerencs és vidéke) mutatja be a taktaközi falvakat. A községek leírásából azonban teljesen hiányoznak a népi életmódra vonatkozó feljegyzések. Az első tudományos igényű néprajzi gyűjtést K. Kovács László végezte e vidéken 1940-ben, s az 1941-es Néprajzi Értesítőben jelent meg Kendermunka és szerszámai a Taktaközben c. tanulmánya. A sárospataki faluszeminárium hallgatóinak néprajzi gyűjtései között szembetűnően kevés taktaközi anyagot találunk, s ezek is töredékes dalszövegek, babonák. Az 1950-ben létesült sárospataki Rákóczi Múzeum többek között feladatául tűzte ki a Taktaköz népi életmódjának kutatását is. Szórványos feljegyzéseken kívül, azonban egyedül Filep Antal települési, népi építkezési kutatásait emelhetjük ki, melyek a Rákóczi Múzeum Adattárában találhatók. Az 1955-ben Angyal Béla szerkesztésében megjelent Szerencsi járás monográfiája csak elvétve közöl néprajzi adatokat. Az 1960-ac évektől megyénkben is fellendülő honismereti-néprajzi mozgalom hatására a Taktaközről is egyre több témát érintő pályamunka született, és került a Herman Ottó Múzeum adattárába. Elsőként kell megemlítenünk Szabó Lajos és felesége, Futó Rózsa néprajzi kutatásait, melyek főleg Taktaszada folklórját mutatják be, de érintik a taktaközi gyűjtögetést és általában a paraszti életmódot. Szabó Lajos több, mint harminc éve él Taktaszadán, s ezalatt számos pályamunkát és tanulmányt írt a 18. században Taktaszadán is működő Zsujtai András református prédikátor kéziratának néprajzi adalékairól, Taktaszada mondakincséről, a Takta menti népi idő jóslásról. Eddigi folklorisztikai munkásságának mintegy összegzése az Űj Magyar Népköltészeti Gyűjtemény 18. köteteként 1975-ben megjelent Taktaszadai mondák c. rendkívül értékes munkája. Sz. Futó Rózsa a paraszti életrajzokat gyűjti, de értékes tanulmányokat írt a súlyom taktaközi felhasználásáról, a taktaszadai gyógynövényekről és a vászonfélék mosásáról. Ki kell emelnünk Lajos Árpád folklorisztikai gyűjtéseit, melyek a gyermekjátékokról, a fonóbeli népszokásokról és a lakodalomról közölnek értékes adatokat, A Taktaköz népszokásairól, az esztendő és a családi élet ünnepeiről, illetve a népKöltészetről írt pályamunkát Balogh Sándor (1955) és Sohajda Borbála (1976). Az anyagi kultúra köréből ki kell emelnünk Tőkés Lászlónak és Bcreczky Sándornak a tiszalúci halászatról írt pályamunkáit, Csugány Piroskának a taktabaji hagyományos paraszti gazdálkodás szókincsét tartalmazó szakdolgozatát és Lapis Lászlónak a tiszaladányi fűzfavessző feldolgozásról készült pályázatát. A megyénkben is megindult földrajzinév-gyűjtésben területünkről Várhelyi Gyuláné: Taktaharkány földrajzi nevei c. pályamunkája érdemel említést. A továbbiakban az eddigi kutatások alapján nézzük meg a Taktaköz néhány néprajzi jellegzetességét. Elsősorban Filep Antal kutatásai nyomán meg-