A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Történeti közlemények - Dobrossy István: Miskolc katonai-statisztikai leírása 1854-ből

Ennek közel îele egyházi építmény, templom és temető. Így a felsorolás sorrendjében a város védelmére alkalmas objektum a katolikus templom, a kálvinista temelő, a katolikus temető, az evangélikus templom, az evangélikus templomudvar, a református, a minorita és a görög templom, a kálvinista templom, a miskolci plébániatemplom, a másik kálvinista templom a temetővel, a katolikus, a görög és az evangélikus temető. A többi objektum középület, ill. Miskolc ipari és kereskedelmi épületei. Ezek a következők: a miskolci porcelángyár, a katonai lovaglóiskola, a városháza, a megyeháza, a gimnázium épülete, a szeszgyár, a sörgyár és malátatároló, a lovassági kaszárnya az állásokkal, a csendőrlaktanya, az adóhivatal, a dohányraktár, a es. kir. posta, a katonai fogda, a katonai és polgári kórház, a sóhivatal épülete, a malátatároló és a es. kir. itt állomásozó egységeinek élelmiszerraktára (ezek elhelyezkedését Id. 1. kép). (Megjegyzés: az objektumok felsorolása a statisztikai leírásban szerepel. A leíráshoz mellékelt térkép ennél kevesebb objektumot tüntet fel, s néhány esetben bizonytalan, téves, vagy nem azonosítható az épületek helye.) Beck hadnagy összesítései szerint, a fontos és védhető objektumokban, valamint a város kőházaiban kényelmesen elhelyezhető 3000 katona és 200 ló. Szükség esetén, vagy harchelyzetben ez a szám valamivel több, mint duplájára emelhető. A város egyetlen jelentősebb nagyságú szabad térte a Búza tér (ez egyébként Miskolc egyetlen tere a felmérés szerint!), ezért itt célszerű elhelyezni a lőszeres kocsikat. A leírásból kiderül, hogy 1854-ben Miskolcnak 20 892 lakosa volt, s ezek közül 10 947 a férfiak száma. A statisztika külön is kitér két korosztályra, így a 17—26, valamint a 27—45 évesekre. Az előbbibe 639, az utóbbiba 2740 főt írtak össze. Ez a szám meglehetősen alacsony, a városban összeírt férfilakosság számának egyharmadát sem éri el. Jól érzékelteti, hogy a fegyverforgatásra alkalmas férfilakosságot besorozták, s elvitték a városból az ország más részeibe, idegen területekre, tartományokba. Az összesítésből jó képet kapunk Miskolc 19. század közepi ipari és ke*reskedeimi állapotáról. Eszerint az ipar fejletlen, az iparosok száma kevés, a lakosság fő megélhetési forrása szőlőművelés és a földművelés. Az iparosok közül háború esetén felhasználhatók a csizmadiák, akikből 600 található a városban, a szabók, akik a város második legjelentősebb foglalkozását űzve 200-an vannak. Ezeken kívül 5 puskaműves, 10 kerékgyártó,, 3 szíjgyártó, 8 kovács, 6 mészáros, 7 pók található még, s van 5 bolt (szatócsüzlet), 6 vaskereskedés, 6 posztókereskedés, továbbá két ser- és 5 szeszfőzde. A katonák orvos- és gyógyszerellátása miatt fontos, hogy 15 orvosa és 5 üzemelő gyógyszertára van Miskolcnak.

5 A városkörüli területek legfontosabb mezőgazdasági termeivénye a gabona, amelyből évente 10—12 000 q-t takarítanak be. Ezt a helyi, elsősorban a Szinva folyóra emelt malmokban dolgozzák fel.

6 A város 21 000 főnyi lakosságának szükségletét ez a mennyiség alig-alig fedezi, viszont az Alföld és a jó gabonatermő-területek közelsége miatt, a beszerzés nem okoz gondot.

7 így elsősorban Alsó- és Felső-Zsolcáról, Szikszóról és Sajószentpéterről minden mennyiségben be lehet szerezni a gabonát. A takarmányozás szempontjából fontos a zab, amelyből évi 5000 q terem, valamint a széna, amelynek mennyisége 10 000 q-ra tehető. Elsődleges szerepe van a szőlőművelésnek és a borászatnak. 1854-ben az a vasi pincékbe, valamint a Tetemvárra és Bábonyibércre 60—70 000 akó bor került.

8 Jelentéktelen a sörelőállítás és -fogyasztás, mindössze évi 70—75 akó készül, míg pálinkából 260—280 akót állítanak elő.

9