A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Szlovákiai téka - Matejcík, Ján: Lexika Novohradu. Vecny slovník (Kovács István)

rígel' ,ajtózár; a deszkakerítés átlós, merevítő fája', l'uft ,levegő' stb. Bohemizmusok (biblieizmusok) szintén előfordulnak, például: zdejsí ,itteni, itt élő, született', vislisaná .meghallgatott (kérés)' stb. A magyar nyelv török szavakat is közvetített a nógrádiak nyelvébe: kaftan, kantár stb. A hasonló kölcsönszavakat a 60 éven felüliek ismerik még legjobban, a legfiatalabb nemzedék már alig használ ilyen szóelemeket. Az ő szókincsükre sokkal jellemzőbb az új szavakkal való gyarapodás, a rövidebb megnevezések, a betű- és mozaikszavak használata. Igen szakszerűen tárgyalja Matejcík a nógrádi nyelvjárás és tájnyelvek lexikális külöéhségeit és ezek létrejöttének körülményeit. Egy-egy tárgy, fogalom neveinek földrajzi elterjedését térképmellékleteken szemlélteti, izogloszszákkal érzékelteti. Ezek nagyon jól mutatják, melyek a közös, és az eltérő lexikális különbségek a tanulmányozott területen belül, és mely nyelvi jelenségek, szókészleti elemek vannak meg a szomszédos, a gömöri és a honti nyelvterületen is. Kitűnik például, hogy a magyar pajta (csűr) szénatárolásra használt padlásának a neve északon nosák, délen és délnyugaton hrtan (,torok'), de napjainkban az utóbbi szó észak felé is terjed mert a nosák — igaz többes számú alakja — más jelentésben is használatos: (kő, trágya stb. hordására szolgáló eszköz), saroglyaféle. Vagy a lőcstok neve északon tul'aj, délen hútal', de ritkábban az előző szóalak is használható. A kaszáéi északon jatkos, délen óstra. A részletesebb vizsgálatokból kiderül, hogy az északi tájnyelv archaikusabb. Az viszont az egész területen megfigyelhető, hogy a tájnyelvek változnak, egyes helyeken gyorsabban, más részeken lassabban, a feltűnő tájnyelvi jelenségek fokozatosan háttérbe szorulnak, az írott (irodalmi), ihletve a beszélt köznyelv hatása egyre jobban érződik rajtuk. A szókincsben végbemenő változásokat nagyon alaposan, szélesebb összefüggésekben és világosan tárgyalja Matejcík, könyvének ez a része a legsikerültebb fejezetek közé tartozik. A következő, a IV. részben (51—60) a szótár tartalmi és szerkezeti felépítésének felvázolását találjuk. Megtudjuk belőle, hogy a szerző elsősorban a mezőgazdasági terminológia feldolgozását tűzte maga elé célul, de a teljesség igénye nélkül. Anyagát nem ábécérend, hanem a nyugat-európai hagyományt követve, tematikus csoportok szerint rendezte, ezeken belül pedig a jelentés szerinti belső besorolás elvét követte, vagyis címszóul első helyre a legtágabb, a legvégére pedig a legszűkebb jelentéstartalmú szó kerül. A nagyobb tematikus egységek (csoportok) címei ezek: I. Természet, II. Munka, III. Lakóház, IV. Az ember fizikai élete, V. Szellemi és pszichikai élet, VI. A falu és a társadalmi élet. Az egyes tematikus egységbe tartozó szavakat további kisebb és kisebb csoportokba osztotta, mégpedig fejezetekbe, alfejezetekbe, majd még kisebb egységekbe; például a II. Munka témakörön belül négy fejezetet alakított ki: A) Mezőgazdaság, B) A mezőgazdasági mellékágazatok (kisegítő ágazatok), C) Szakmunkák — iparágak, D) Szállítás. A B) A mezőgazdasági mellékágazatok szavait hat alfejezetbe osztotta: 1. Növénytermesztés, 2. Állattenyésztés, 3. Mezőgazdasági épületek, 4. Mezőgazdasági eszközök és gépek, 5. Mezőgazdasági szállítóeszközök, 6. Földműves a múltban. — Matejcík jól áttanulmányozta mind az ábécérendes felépítésű, mind az általa választott rendszerű szótárak irodalmát, elfogulatlanul számba veszi mindkét típus előnyeit és fogyatékosságait, s meg is indokolja, miért döntött a fenti ismertetett szótártípus mellett. Érvelését így foglalhatjuk össze röviden: Az ilyen szerkezetű szótár jobban megfelel a szláv nyelvek és nyelvjárások összehasonlító vizsgá-